Miért nem csorog a víz?

Veszprém - Előbb egyre vékonyabban csordogált, majd teljesen el is apadt a Laczkó-forrás víze. Miként lehet ez, ha már régóta köztudott, hogy nem természetes víz táplálja a forrást, hanem a városi hálózatról kapja az utánpótlást?

Varga Domokos Péter

A Lokálpatrióták Szövetségének elnöke vetette ezt fel a legutóbbi közgyűlésen.

Molnár Ernő felidézte, hogy közelmúltban jelent meg Varga Béla nyugalmazott könyvtárigazgató igényes gyűjtőmunkájának köszönhetően Veszprém város lexikona, melyben megmelíti, hogy bővízű forrás Laczkó Dezsőről, a Veszprémi Múzeum alapító igazgatójáról kapta kapta a nevét 1935-ben.

Körülbelül egy évtizede azonban sajnos elapadt a víze, a mellé épített támfal megrepedezett. A vizet a Bakonykarszt Zrt. pótolta, a támfalat a Verga Zrt. állította helyre, de mostanra ismét felújításra szorulna. Miért zárták el a kedvelt kirándulóhelyen a vizet, csak nem takarékossági okból? - tette fel a kérdést Molnár Ernő.

- Egészen más, praktikus októból történt mindez, mióta a hálózatból táplálják, minden télen elzárják a Laczkó-forrás vízét, hogy ne fagyjon el a vezeték - derült ki a válaszból, amelyet Harsányi István, a cég korábbi vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke adott.

Ezután Debreczenyi János polgármester arra kérte a Bakonykarszt Zrt.-t, vizsgálják meg, miként lehetne megoldani, hogy a takarékossági szempontokat is figyelembe véve a forrás minden évszakban használható legyen.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!