Megrázó! "Olyan gyenge voltam, hogy a kenyeret sem tudtam elfogadni"

Otthonában kerestem fel, hogy felidézzük a dolgos élet állomásait. Nehezen indul a beszélgetés, nem szívesen emlékszik vissza a megpróbáltatásokra. Felesége, hűséges társa, Éva néni biztatja, mesélje csak el, milyen életük volt.
  
Annyi mindenen mentem keresztül, hogy azt így, pár szóval nem is lehet elmondani  kezdi visszaemlékezéseit Laci bácsi.  A szüleimet, két testvéremet elpusztították. 

(Fotó: Nagy Imre)

Nem is tudom, hányszor voltam magam is a halál árnyékában. Hogy miként maradtam életben, azt sem tudom. Pápán születtem 1919-ben. Apám rövidáru kereskedő, anyám háztartásbeli volt. 

Hatan voltunk testvérek, három fiú, három lány. Asztalos inasnak álltam, Szilágyi János volt a mesterem. Régen volt már nagyon. 1938-tól 1945-ig munkaszolgálatos voltam. 

Hol itt, hol ott, szinte mindenhol megfordultam az országban. Szörnyű körülmények között, Kópházán szabadultam fel, harmincnyolc kiló voltam és flekktífuszban feküdtem. Olyan gyenge voltam, hogy az orosz katonától a kenyeret sem tudtam elfogadni - emlékszik vissza a megrázó időszakra. 
  
Feleségemmel még 1944-ben ismerkedtem meg véletlenül, a bátyjával együtt voltam munkaszolgálatos. A soproni gettóban volt, én öt nap szabadságot kaptam, és összeházasodtunk. A miénk volt az utolsó zsidó esküvő Sopronban. 

Az anyakönyvvezető, aki összeadott bennünket azt mondta: Önök bátor emberek. Megérdemlik, hogy boldogok legyenek. Öt napig voltunk házasok, a feleségemet az auschwitzi lágerbe vitték, nekem vissza kellett mennem. 

Feleségem minden rokonát elvesztette, senkije sem maradt rajtam kívül. Amikor a Vöröskereszt útján megtaláltuk egymást, és 1945-ben hazajöttünk Pápára, két szalmazsákunk volt. Mindketten nekiálltunk dolgozni, hogy valamire vigyük. 1946-ban megszületett a fiunk. 

Nagyon sokat dolgoztunk, látástól vakulásig, hogy megéljünk, és valamit teremtsünk magunknak. Először a Perutz-gyárban helyezkedtem el asztalosként, majd 1956 után önálló lettem. 

A műhelyem itt volt az udvarban  mutatja.  Azóta csak dolgoztunk, amíg az egészségünk engedte. Fiunk Budapesten él, a szálloda szakmában helyezkedett el, több nyelven beszél - mondja büszkén Laci bácsi, aki nemcsak szűkebb, de tágabb lakóhelyéért is hosszú időn át aktívan tevékenykedett. Életének nagy részét annak szentelte, hogy a keresztény és a zsidó vallásokat közelítse egymáshoz. 

A dolgos élet munkájának jutalmaként vehette át nyolcvanadik születésnapján a Pro Comitatu kitüntetést. Feleségével hatvanöt éve él boldog házasságban. Reméljük, ez még sokáig így marad.