Felcsendül már a léprigók dala

A bakonybéli bencés apátság kertjében az enyhébb napokon felcsendül egy gyönyörű szép ének, hazánk legnagyobb termetű rigó faja a léprigó (Turdus viscivorus) dala száll alá a magas fákról.

ifj. Vasuta Gábor

Éneke hasonlít a fekete rigó dalához, azonban rövidebb és nagyobb szűnteket tart az egyes strófák között. A laikusok számára könnyen összetéveszthető a nála jóval kisebb énekes rigóval, ha alkalom nyílik közelről megfigyelni, láthatjuk, hogy a mellén sokkal nagyobb a cseppfoltozás, mint a rokon fajnak.

A téli hónapokban gyakran megfigyelhetjük a nyárfák és tölgyek koronaszínjén élő fagyöngy közelében a léprigót, amint a kedvenc tápláléka a fehér és sárga fagyöngy közelében tartózkodik. 


A léprigó hazánkban védett madárfaj, az eszmei természetvédelmi értéke 10.000. Forint
(Fotó: Ifj. Vasuta Gábor)


A kerti díszfaként egyre gyakrabban ültetett madárberkenye fán is megjelenik, képünkön éppen egy ilyen fán táplálkozik. 
 
Télen kizárólag bogyós terméseket fogyasztja előszeretettel, ilyenkor a földön keresgélve csak ritkán látható, nem úgy, mint fajtársai az énekes- és fekete rigó, utóbbiak ekkor is gyakran keresgélnek az avarban. 

A tavasztól a hegyi réteken, vizenyős kaszálókon, erdei tisztásokon a földön keresgél, immár rovartáplálékai után. A költési időszak alatt a pókok, hártyásszárnyúak, giliszták és rovarok jelentik a fő táplálékukat. 
 
Népi elnevezései a szőke rigó, kendermagos rigó valamint a cserregő rigó. Utóbbi elnevezése abból ragadt rá, hogy mikor felriad madarunk erős, recsegő, cserregő hangot hallat. 

Az ország egyes részein ritka költőfaj, a Bakony erdeiben egyre gyakrabban találkozunk vele a költési időben is! 

A fagyöngyökben bővelkedő kastélykertekben nagy számban telelnek csapataik, erre példa a dobai kastélykert ahol nem ritka a százötven madár sem a tél folyamán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!