Aranyérmes felszolgálók, cukrászok, pékek

<b>Ajka</b> - Négy kategóriában is aranyérmes minősítést szereztek a tatai Nemzetközi Farsang Kupán a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Szakiskola diákjai.

Kiss Nikolett

A versenyen immár negyedik éve indulnak a szent-györgyis tanulók, és minden alkalommal dobogós helyezésekkel érkeznek haza, ekkora sikerük azonban még egyszer sem volt. 

A felszolgálók, cukrászok, pékek egyaránt arany minősítést szereztek, a szakácsokat képviselő Villányi Szabolcs pedig tanárával, Kasza Judittal együtt oklevéllel büszkélkedhet. 

A pincérek a 43. Kodály emlékverseny jegyében képzeltek el egy terítéket a közelgő balatonfüredi emlékversenyre. 


Az ajkai Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Szakiskola tanulói remekeltek a nemzetközi Farsang Kupán
(Fotó: Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola)


A közös ötlet alapján megvalósult teríték mellett elméleti tudásra, például hazánk borvidékeinek és termelőinek ismeretére is szükség volt, de Nyári Renáta és Kovács Nikolett jól vette az akadályokat, Varga Zoltán felkészítő tanárnak is köszönhetően. 

A cukrászok, Horváth Zoltán és Széplábi Zsolt pedig Hoffmann Andrásné és Gyarmathy Éva segítségével készültek a megmérettetésre. 

A cukrász sütemények mellett saját recept alapján idő és munkaigényes, látványos Valentin napi asztalt, szív alakú tortát is készítettek, valamint harmincas évekbeli kaszinót formáztak marcipánból. 

A pékek egyik csoportja az egészséges táplálkozás jegyében magvas, korpás és hagymás kenyeret sütött, míg a másik csapat szalonnás, teljes kiőrlésű és feta sajtos termékkel rukkolt elő. 

Asbóth Bernadett, Bakk Ramóna, Krén Barbara és Papp Beatrix sikeréhez Varga Enikő és Lukács Edina felkészítő tanárok is hozzájárultak. 

Barbara és Beatrix tavaly is aranyat szerzett ezen a versenyen, idén korabeli távcsövet készítettek, valamint Galilei arcképét álmodták tésztába egy Verne-idézet mellett. 
 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!