"Te, a végén még hegedűst csinál belőlünk!"

Bendik Ágota nyolcéves korában kezdett el hegedülni tanulni a pápai zeneiskolában. Versenyekre járt, figyelemre méltó eredményeket ért el. Sokat köszönhet a komolyzenét kedvelő édesapjának, aki örökösen biztatta, nem engedte, hogy megszakítsa, abba hagyja a hegedűtanulást. 

Gyakorlásra buzdította, átsegítette a buktatókon. Zenei hajlam jellemezte a családját, édesanyja és anyai nagyapja is hegedült.
 
Az általános iskola nyolcadik osztályát már Balatonfüreden fejezte be, ugyanis átköltöztek a tóparti városba. Ágota a Lóczy Lajos Gimnázium angol tagozatán kezdett el tanulni, és egy ideig úgy nézett ki, hogy neki is kedve lenne az orvosi pályához. A zenetanulás akkor még nem szerepelt komolyan a terveiben. 

De aztán jött a fordulat... Káté Istvánhoz, a nagyszerű zenepedagógushoz járt Veszprémbe, aki rábeszélte, hogy induljon el egy országos hegedűversenyen. A harmadikos gimnazista lány alaposan felkészült, meg is nyerte. Amikor megkérdezem tőle, hogy milyen szabadon választott műveket játszott, kapásból feleli: 

Kabalevszkij hegedűversenyének első tételét és Paganini e-moll szonatináját. A siker után már nem vette olyan komolyan a tanulást a Lóczyban. Átfutott neki is az agyán a fényes zenei pálya, a szólókarrier, ez alól ő sem volt kivétel, de sokáig aztán nem dédelgetett magában ilyen álmokat. 

Káté István zongoratanárnő felesége, Magdi néni egy alkalommal, gyakorlás közben  talán éppen későbbi férjével, Kováts Péterrel gyakoroltak, csak úgy mellékesen megjegyezte:  Belőled jó tanár lesz.

Harmadikba járt a füredi gimnáziumban, amikor a második félév elején átkerült a budapesti konziba, az országos versenyen elért eredményének köszönhetően ott folytathatta a tanulmányait. Ágota a felhőkben érezte magát, de aztán átmenetileg holtpontra jutott az élete. 

Kamaszlányként más körülmények közé került, albérletekben lakott, s a nagyvárosi élet egy kissé elterelte a figyelmét a gyakorlásról. 

Az ellazuláshoz, a kiengedéshez hozzájárult az is, hogy más metódussal tanították a konziban, mint amit addig csinált, s ez egyáltalán nem feküdt Ágotának, idegen volt tőle a drasztikus változtatás. 

Fél éven keresztül csak piszmogtak a hegedűvel, a vonófogással, a testtartással foglalkoztak, elszokott a gyakorlástól, a zenéléstől. Amikor a Zeneakadémiára felvételizett, nem is volt jó passzban, elsőre a tanárképzőre vették fel. 

Az eltelt három év alatt azonban magára talált, újra felvételizett és bekerült az akadémia harmadik évfolyamára. A tanárképzőn ismét összefutott Kováts Péterrel, szerelem lett a találkozásból, később összeházasodtak, két lányuk született, akik egy időn át hegedültek és zongoráztak, de énekelni nagyon szeretnek. 

A család nagyon fontos Ágota életében, a közös munka, a közös zenei élmények, a hasonló zenei neveltetés is szorosan összeköti Péterrel. 
 
A zeneakadémiai években két kiváló művész hatott rájuk elementárisan. Az egyik Kurtág György zeneszerző, akinél kamarazenét tanultak. Egy alkalommal Péter meg is jegyezte Ágotának:  Te, a végén még hegedűst csinál belőlünk!  

A másik művész, Simon Albert a főiskolai zenekart vezette, rengeteget tanultak tőle is, különösen a zenekari játékukra hatott erőteljesen. 

A két ifjú, diplomás hegedűművész visszakerült Veszprémbe, nem akartak Pesten maradni. 

Péter a veszprémi konziban kezdett el dolgozni 1983-ban, Ágota pedig a Csermák Antal Zeneiskolában tanított éveken át, de Balatonalmádiban és a konziban is adott órákat, majd immár jó két évtizede  a zeneművészeti szakközépiskola lett a munkahelye, hegedűt és vonós kamarazenét tanít. 

A teljes cikket a szombati Naplóban olvashatja!