Bulvár

2016.07.15. 06:24

Nem lesz fizetős a Facebook!

Sokadik alkalommal járja körbe a világot és hazánkat is az a hír, miszerint fizetőssé válik a legnagyobb közösségi portál.

B. Virág Rita

Klausz Melinda, közösségi média szakértőt kérdeztük meg a hírről.

- Sajnos ez már nem az első ilyen álhír. A Facebook több alkalommal is megerősítette, hogy nem áll szándékában fizetést bevezetni a magánszemélyekkel szemben, hiszen tőlünk és általuk működik a felület. A cégeken keresztül pedig elegendő bevételhez jut, amiből fenn tudja tartani magát és munkatársait az oldal. Ugyanilyen álhír volt egyébként Bud Spencer halálhíre is, ami legalább hatszor körbejárta a világot, sőt tavalyelőtt odáig fajult a történet, hogy még halálhírt cáfoló hírt is kiadtak, amelyről végül szintén kiderült, hogy álhír volt (a nemrég érkezett hír azonban valós sajnos). Az álhírek többsége azért terjed el újra és újra, mert nem járunk utána az információknak, elég egy véletlen megosztás ismerősi körben és máris beindul a közösségi média fekete oldala, amikor nem tudjuk befolyásolni a hírek terjedését. Az ilyen álhíreket egyébként szociális hálózat elemzések miatt is szokták terjeszteni, megvizsgálva a kutatók, az adathalászok és egyéb szervezetek az információk terjedésének irányát és sebességét, valamint a hiszékenység fokát egy-egy társadalomban. Az ilyen jellegű cikkek ugyanis adatokat generálnak számukra – magyarázta a szakértő.

Címkék#Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!