Bulvár

2016.05.29. 09:24

Mégsem ütött akkorát a Warcraft

Mindenekelőtt leszögezném, teljesen ismeretlenül csöppentem bele ebbe a különös világba, merthogy mostanáig az univerzum egyetlen játékát sem próbáltam ki, a film bemutatója mégis megfogott. A tanulság? Nem minden arany, ami fénylik.

Perei Dóra

A beavatatlanoknak elöljáróban annyit érdemes tudniuk, hogy a Warcraft: A kezdetek visszavezet minket abba az időbe, ahol az emberek és az orkok végeláthatatlan csatározásai elkezdődtek.

Nagyjából az első húsz perc után kikristályosodott előttem, hogy az animáció mégsem annyira szuper, mint amilyennek a trailer alapján hittem. Sőt. Kifejezetten gagyinak találtam. Pontosabban bejöttek az orkok ’kiegészítői’ vagy, ha úgy tetszik maskarái, de összességében többet vártam a CGI-től. (Computer-Generated Imagery). Aztán jöttek az emberek. Az még csak hagyján, hogy szerintem teljesen tökéletesen kilógtak a látványvilágból, de eszméletlenül sokat és feleslegesen dumáltak benne. Bár ha jobban belegondolok, ez az orkokra is igaz volt. (A film végére úgy voltam vele, hogy ha valaki még egyszer kimondja, hogy Guldan, esküszöm, a busz elé vetem magam.)

Ha már a színészeknél tartunk; a stúdió nem vonultatott fel nagy neveket, amivel egyébként nem lenne baj, nekem például kifejezetten tetszik, ha valaki elég tökös ahhoz, hogy új arcokat keressen, de a szereposztás ezúttal balul sült el. Kivéve talán Travis Fimmel (Lothar), akit a Vikingekből ismerhetünk, de valószínűleg neki sem ez volt élete szerepe. Ben Schetzer (Khadgar) karaktere pedig kifejezetten idegesítő volt az állandó kölyökkutya tekintetével. A zöld csajszi (Garona-Paula Patton), nos körülbelül annyira volt kidolgozva, mintha temperával festették volna ki. Kiábrándító.

Számomra a cselekmény teljes egészében középszerű. Akár egy elcseszett Artúr király történet, amelyben az alapkonfliktust az orkok átkelése adja Azeroth világába, ahol túszokat ejtenek a helyi királyságból, merthogy az ő feláldozásukkal képesek megnyitni a két világot elválasztó kaput, amin az orkok teljes népessége átvonulhatna.

A sehová sem vezető mellékszálak (például a világ bemutatása) sima időpocsékolás, amit maximum a rajongók érthetnek, de az átlagembernek fogalma sincs arról, kik azok a törpék vagy, hogy a mágustanács miért bízza a világ megmentését egy ex-mágustanoncra.

Borzasztóan szerettem volna azt írni, hogy a kisebb-nagyobb hibák ellenére ez egy szórakoztató film, de ha ez még csak a kezdet, vajon milyen lesz a folytatás?

Címkék#Warcraft

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!