Bulvár

2016.08.14. 10:10

Juhfarkfesztivál - A Somló egy hazai gyöngyszem

Somlóvásárhely - Magyarország egyik gyöngyszeme a Somló, amelynek borai kiemelkedő eredményeket érnek el a versenyeken – köszöntötte a Juhfarkfesztivál vendégeit Győrfi Károly, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének az alelnöke.

Penk Tímea

Közel két évtizede rendez Somlói Napokat a Somló és Környéke Borút Egyesület, a rendezvény két éve vette fel a Juhfarkfesztivál elnevezést. A szervezők változatos programokkal és a Somló hegy nedűivel várták a vendégeket.

Simon János egyesületi elnök megköszönte a fesztivál rendezőinek azt a sok fáradozást, amellyel létrejött a program.

- Az ország minden részéről összejönnek ilyenkor a tagjaink, a barátaink és az ismerőseink, hogy megbeszéljük az eltelt idő dolgait és a jövőbeni terveket. Sok a tennivaló, hiszen egyesületünk nem egyes személyek pincék, pincesorok, dűlők, hanem az egész hegy, sőt, a borvidék gondjait próbálja felvállalni civil szervezetként – mondta Simon János. Hozzátette: az egyesület céljainak a megvalósítására egész évben sok időt és munkát fordítanak a tagok. Horváth Ferenc kancellár szintén köszöntötte a vendégeket. Ismertette, hogy a Juhfarkfesztivál előkészületeit alaposnak ítélte a kancellária, így a rendezvény megtartására az engedélyt megadta.

Győrfi Károly a somlói szőlő és bor rendkívüli minőségéről beszélt.

- Hazánk huszonkét tájegységen belül a Somlón teremnek azok a savakban gazdag borok, amelyek kiemelkedőek szőlészeti-borászati szempontból. Ezen a kis borvidéken közel harminc fajta szőlő is megfér. A gazdák kiemelkedő eredményeket érnek el a borversenyeken, és ezzel a településüket is népszerűsítik – fogalmazott a borrendek országos szövetségének az alelnöke, majd erőt, egészséget és kitartást kívánt a somlói egyesületnek.

A rendezvényre számos környékbeli csoport meghívást kapott, köztük a somlószőlősi Somvirág kórus, a Tési Fúvósok, a Free Kid Aerobik Egyesület, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, a somlóvásárhelyi Líra Dalkör, a Kemenesmagasi Citerazenekar, a Doba Jövőjéért Egyesület, a Takácsi Kenderszer Néptánccsoport, a Győri Nemzeti Színház művészei, a Papa Jazz Band, a Vinári Lila Akác Asszonykórus és a Mixer Team zenekar, fellépett továbbá a Somló és Környéke Borút Egyesület énekkara.

A fesztiválon bor- és pálinka-, valamint főzőversenyt tartottak, borlovagokat avattak és megrendezték a Somló-csúcs futóversenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!