2015.05.15. 16:03
Hetente csak egy estére
Emlékszem azokra a csendes hétfő estékre. A tévé sötét volt, az adásszünet mégsem verte ki a biztosítékot egyik családban sem. Sőt, én már vártam, hogy az esti mesét a rádióból hallgathassam.
Rendszerint apu nem úszta meg, le kellett vennie a csipketerítőt a kék dobozról, felhajtani a tetejét. Ott lapult a csoda, a lemezjátszó. Sosem tudtam megfejteni, hogy a kis fekete bakelitlemezről hogy lehet elővarázsolni Koncz Zsuzsa hangján a Micimackót és A kis herceget. Amikor pedig a tangóharmonika is előkerült, az igazán remek móka volt.
Valahogy színesebb is volt a hét így, mintha minden este a tévét bámultuk volna. A bojlert olaj fűtötte, a meleg víz a mosófazékban forrt a gázon. Nem kellett kétségbeesni, ha éppen áramszünet volt. Igaz, a lemezjátszó akkor nem működött, de ott állt az elemes kisrádió az előszoba asztalán, és kéznél volt a gyertya meg a gyufa is. A hús sem romlott meg, amit éppen nem füstöltek fel, az disznózsírban vagy a veremben várt a sorára.
Akkoriban még gyakori volt az áramszünet, fel sem kapták emiatt a fejüket a szüleink. Most a szenteket emlegetjük, ha egy másodpercre is kikapcsol emiatt a számítógép, hosszabb áramszünetnél gondolkodóba esünk, hogy hova mentsük a mélyhűtő tartalmát. El sem tudjuk képzelni az életet villanyáram nélkül. Pedig többször nem, de hetente egy este megtehetnénk, hogy nem kapcsoljuk be a tévét, számítógépet, sőt, a rádiót sem, és a hangulat kedvéért mécsessel világítanánk. Csak ülnénk a csendben és beszélgetnénk. Megtehetnénk.
De a mai világban nem heteken, hónapokon át, kényszerből, hanem, mondjuk, hetente egyetlen este, a magunk örömére.
