Bulvár

2015.05.14. 17:27

Fluor és a srácok - Az év nagy felfedezettje a Wellhello

Az elmúlt év egyik legnagyobb felfedezettjének a Wellhello zenekar számít, akik júniusban a Velencei-tónál, az EFOTT-on lépnek színpadra.

Szabó Péter Dániel

A Wellhello egy vadonatúj formáció, ami a hazai zenei élet két jól ismert képviselőjéből állt össze. Az idei év nagy kedvencének számító zenekar az egyetemisták fesztiválján, az EFOTT-on is színpadra lép. A dzsemborit idén a Velencei-tó partján rendezik június 14-e és 19-e között. Természetesen a Wellhello frontemberének, a fehérvári születésű Fluor Tominak van mit mesélnie velencei kalandjairól.

– Idén óriási bulit tervezünk a zenekarral, a szaxofonosunk például még több lánnyal csókolózik majd, mint eddig, szóval irány az első sor, csajok – mondta el nevetve Tomi, aki abban bízik, hogy idén még több virágos fejpántos lánnyal találkozik. Ő ugyanis, értük rajong. – A legutóbbi EFOTT-élményem igencsak keményre sikeredett. Csak annyi van meg, hogy az Animal Cannibals-es fiúkkal kissé féktelenné vált a buli. Mindenesetre nem lennék a sofőrünk helyében, amikor reggel megpróbál összeszedni minket – tette hozzá egy mosoly kíséretében.

A képen Diaz és Fluor, a Wellhello két frontembere (Fotó: Viva)

Persze nemcsak ők, hanem a legendásnak is bátran nevezhető rapcsapat, az Animal Cannibals is nagyon várja már a fesztivált. Qka MC, aki RicsiPível együtt idén is házigazdája és fellépője lesz az EFOTT-nak, így nyilatkozott a buli kapcsán:

– Az EFOTT-hoz hasonlóan mi is betöltöttük idén a negyvenet. De nem csak ezt az évfordulót ünnepeljük majd: a Takarítónő idén lesz 20 éves, vagyis egyidős az egyetemista közönséggel. Tudom, ez így kissé öregesen hangzott, pedig mi nem vagyunk azok – jelentette ki a rapper, aki a mai napig őrzi egy velencei fakutyaverseny második helyének kupáját. – Akkor mindent beleadtam, de Fresh Andi megelőzött – mondta el a rapper.

A Halott Pénz-es srácok is igazi fesztiválarcok, akik egy-egy jó koncertélményért akár hosszú órákat is utaznak. Az egyetemista közönség kifejezetten közel áll a szívükhöz, a tóparthoz kötődő élményeiket pedig idén egy EFOTT-koncerttel egészítik majd ki.

– Rengeteg élmény emléke köt a Velencei-tóhoz. Reméljük, hogy idén a tavalyihoz hasonló fergeteges koncerttel bővül a lista. Igyekszünk odatenni magunkat, színesítjük a repertoárt, és vendégművészek érkezése is várható” – árulta el a Halott Pénz zenekar DJ-je, Boros „Venom” Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!