Ez tényleg apokalipszis: megnéztük az új X-men filmet

Persze, ha a történet ennyire egyszerű lenne, akkor minden szuperprodukcióról ugyanazt mondhatnánk: a látványvilág és a karakterek viszik a filmet, és ennyi. Igaz, ami igaz, személy szerint anno a 2000-es X-men óta nem éreztük, hogy egyetlen történetben ennyi karakterrel találkozhatunk, ráadásul meg is ismerhetjük őket. Sőt. Az is ritka, hogy a szokásos kiközösítés-elfogadás síkon túl egyéb üzenetek is helyet kapnak.

Az X-Men-univerzumot sokan támadják, merthogy nem igazán illik bele a Marvel-képbe, ehhez képest szerintünk holt versenyben van az Amerika kapitánnyal. Miért? Először is nem kell belezavarodnunk az idősíkokba, ami kapásból ad egy löketet a filmnek. Másodszor megkockáztatjuk, hogy a mostani az egyik legjobb X-Men mozi, egész egyszerűen azért, mert felidézi bennünk azt a kellemesen borzongató érzést, amit gyerekként a Cartoon Networkon futó X-men: Evolúció sorozat közben éreztünk. Ez egyébként elfeledtette velünk az apró részletet, hogy hivatalosan Árnyék karakterével csal a széria második részében találkozhatunk.

A történetről dióhéjban már korábban beszámoltunk, komolyabb csavarokra, a semmiből előbukkanó karaktere (leszámítva Farkast-Hugh Jackman-bár ezt a poént a készítők már lelőtték), ennek ellenére a sztori remekül felépített. Ráadásul ezúttal valódi halált is érzékelhetünk, ami azért valljuk be, ritka a Marvellnél. Amit sajnálunk, hogy bár előre ugrottunk az időben tíz évet (1983-ba), komolyabb változást nem tapasztaltunk a karaktereken. Talán csak Magnetón, ám ezt kissé lehúzza a tény, hogy kapcsolata Charles professzorral még mindig ott tart, ahol hat évvel ezelőtt.

Végszóként, számunkra az X-Men: Apokalipszis, hozta, sőt meg is ugrotta az elvárásokat, akkor is, ha a bónuszjelenet után maradt bennünk némi hiányérzet.