Bulvár

2017.06.24. 07:37

A rehabilitált Keszthelyi-hegység

Aki nem a száraz sistergő meleg szerelmese, az nyáron ne menjen oda, hacsak nem érdeklődik különös módon az egyenesszárnyúak ugráló népsége iránt, mivel a dolomitkopárosai és egyéb gyepei is nyári leállást tartanak arrafelé.

ifj. Vasuta Gábor

Viszont a szeptemberi virágkínálat már majdnem olyan gazdag, mint a tavaszi, ráadásul a közelgő elmúlás szomorúságában minden szál növényt jobban becsülünk immár, de így van ez jól. Ha várni kell valamire, az sokkal becsesebb lesz, kivéve a sokat késő nőket és a tömegközlekedést.

Egy darabig azt gondoltam róla, hogy ő nem más, mint a Bakony előszobája, de egy pár év udvarlás meggyőzött állításom felületességéről, de hát az ember már csak ilyen. Hajlamos első látásra ítélkezni. Egy füst alatt bocsánatot kérnék a Bakonytól is, mivel róla azt találtam mondani, hogy ő növénytanilag a Bükk lebutított változata, de beláthatja mindenki, hogy felidegesíti a kirándulót, hogyha azt hiszi, a világ végére bandukol egy öreg fákkal kísért mély völgyben, aztán kiderül, hogy búzatábla veszi körül jobbról is és balról is, ő pedig egy erdészeti reklámcsővezetékben halad. Azért a Bükk nem tesz ilyeneket.

De egy szerelmet ilyen apróságok nem kezdhetnek ki. Mert igenis bele lehet szerelmesedni az itteni virágos rétekbe, a sziklafalakba, amelyek az ég lépcsői és a ragadozó madarak hosszú kiáltásaiba. Félek, hogy mindez nem lenne olyan pompás, ha a látóhatár alján nem a Balaton dorombolna, de ott van. Ott van, és mindenkiben megmozdít valamit gyermekkorából, fiatalkorából. Vágyódásokat, szerelmeket, névtelen örömét az életnek.

A test nem tud repülni, de a lélek igen. Térben, időben és emlékekben. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy ez a vidék nagyon jó hely a lélekreptetésre. Talán azokban az emberekben is ez motoszkált, akik megálmodták a Maria Regnum szobrot Gyenesdiás fölé, fekete kökörcsinek és törpe nőszirmok mezejébe és a Balaton hatalmas ellenpontjával.

A Keszthelyi-hegység másik trükkje az, hogy teljesen más képét mutatja elölről és hátulról, de mindkettő egyaránt nagyon izgalmas, akár egy szép női test, rejtelmes mély völgyekkel és csábító domborulatokkal, úgyhogy Vindornyalak falucskájáról is egészen más jut az ember eszébe. Szóval, ha megkerüljük Gyenesdiást és elmegyünk a lőtér irányába, akkor a tavaszi szártalan kankalinoknak örülve, feljutunk a Festetics-kilátóhoz és megérkezünk a mediterráneumba. A levegőt megbolondítja a fenyők gyantás kipárolgása és a maga idejében a kopáros dolomitfoltokon magyar gurgolyával, kékes borkóróval és szőke oroszlánfoggal találkozhatunk a cserszömörce bokrok tisztásain. Ha viszont Rezi felől érkezünk, öreg bükkösökben találjuk magunkat, lónyelvű és szúrós csodabogyó aljnövényzettel, valamint elvétve láthatunk fanyarkákat a gerinceken, ami minden európai élőhelyén ritka, xeromontán azaz délvidéki, száraz hegyi faj, de lehet örülni a pirítógyökérnek, a májvirágnak, a keserű pacsirtafűnek is. Én legalábbis örültem.

Megjegyzendő, hogy ha valaki csalódni akar a terepbotanikában, és tönkre akarja tenni több év izgalmas magyarországi kutatását, annak bízvást ajánlom, hogy menjen ki körülnézni az erdélyi Békás-szorosba, avagy a Tordai-hasadékba. Védett növények fognak ott hemzsegni egymás hegyén-hátán, a bal árokparton a fecsketárnics, a jobb árokparton a fehérmájvirág mosolyog a kocsiból kidobált palackok között, fejünk felett pedig a hidegidőszaki szürke bogáncs, amely növényen egyszerűen nem lehet kiigazodni. Ha egyszer hidegidőszaki maradvány, akkor miért karsztbokor erdőkben nő és nem hűvös völgykatlanokban? Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy a benzinkút melletti vizes réten tőzegeper található, amiért nálunk be kell mászni a beregi Zsid-tó legéletveszélyesebb helyeire, azaz konkrétan bekúszni a mocsárba egy vízbedőlt fán, ami alatt vagy három méter híg iszap mozgolódik nem épp megnyugtató módon.

A hegység öreg bükkösei, amelyek közül a tátikai egyenesen ősbükkös megnevezéssel bír, növényeken kívül jó élőhelye a havasi cincéreknek és ritka szarvasbogár fajoknak egyaránt, amelyekről kiderül, hogy nemcsak a klasszikus modell létezik, hanem a fémes, a tülkös és a szőrös is. Minden kommentár nélkül, nevük eléggé jól leírja őket.

Ha valaki egyébként tömegével óhajt látni havasi cincért, annak itt szólok, hogy azt legkönnyebben a bükki Ómassa portáin felhalmozott bükkfa tüzelő nézegetésével teheti meg július vége felé. A kerítésen azért ne lógjunk be derékig, mert szinte minden portán van kutya, az az ideges, orrleharapós fajta.

További jeles helyek még a Keszthelyi-hegységben a Négyszögű hegy, ahol tavasszal nászrepülés közben tapsolnak a lappantyúk, és itt lehet legbiztosabban látni a melegkedvelő darázsölyvet is. Növénykedvelőknek pedig itt az adriai sallangvirág, amit már a trópusi rokonok is bevennének a csapatba, olyan elképesztően szép. Ugyancsak errefelé lelhető fel a légybangó, ami a megporzásnak elég különös módját választotta, nődarázsnak álcázza magát, ami egy növénytől elég perverz ötlet.  De mindenek közül legelképesztőbb a cifra kankalin élőhelye a lila csenkesszel, nem messze a cserszömörcéktől. Ez is egy szokásos dolomitos trükk, egyik oldalunkon melegkedvelő, a másikon, az északi kitettségűn pedig hidegidőszaki növényeket dajkálni, amely fölött a tudósok azzal a megokolással siklanak el, hogy a dolomitkőzet éjszakai kisugárzása, sokkal nagyobb a mészkőnél, ezért jobban le is hűl.

Hogy nyáron, nappal itt is ordító ötven fokok vannak, arról valahogy megfeledkeznek.

Nő itt ezenkívül sokféle berkenye is, például a Szamár-kövön, ugyanis a három berkenye szülőfaj nemtelen módon keveredik egymással, az új alakok vissza anyukájukkal vérfertőző jelleggel, majd ezek a köztes alakok újabb és újabb alakokat hoznak létre, egészen addig, amíg minden botanikus elnevezhet magáról egy kisfajt, amelyek körülbelül annyira különböznek egymástól, mint egyik ember a másiktól, vagy még annyira sem. Mindez azért is jöhetett létre, mert a berkenyéknek egyik géncentruma itt lehet hazánkban, és ezeken a helyeken a fajkeletkezés sebessége sokkal nagyobb, mint máshol.

Mellékesen jegyzem meg, hogy az emberi kultúra szempontjából oly fontos Tigris-Eufrátesz köze szintén valami ilyen búza és lencseközpont lehetett. Mainapság is rengeteg rokona él a főzeléklencsének Szíriában, amelyek közül választódott ki a jelenleg kultivált faj, a többi pedig izgatottan várakozik, hátha valami fitnesszőrület feltalálja őt, mint az egyedül üdvözítő táplálékot.

Kicsit elkanyarodtunk a Keszthelyi-hegységtől. Még annyit akartam mondani, hogy Bazsiban található Simon István költő emlékháza. Nem lehet valakiről azt mondani, hogy nagy költő, vagy kevésbé nagy, kivéve József Attilát, mert a költőisége nem dörög és átkozódik, hanem halkan ciripel estéinkről, tájainkról, mindennapjainkról. Ő ilyen költő volt.

Amúgy az emberek mindig is szerettek itt élni. Ősöreg falvak és hajdani várak romjai sorakoznak egymás után. Rezi, Csobánc, Tátika.

Mielőtt pedig elindulnánk be a hegyekbe, feltétlenül olvassuk el még Juhász Ferenc Rezi bordal című versét. Horatius és Csokonai szelleme idéződik fel benne. Hogy az idő örök, de a pillanat és benne létünk mulandó. Célszerű tehát borozással kihasználni és/vagy örömlányok simogatása mellett. Meg utána növénynézegetéssel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!