Bulivan

2015.07.24. 10:22

Új utakon az utcazene

Döntően külföldi, a nagyközönség számára jórészt ismeretlen zenekarok találhatóak az idei Utcazene Fesztivál kínálatában. A döntés nem véletlen, új úton, új irányba indult el a rendezvény, amelyet zeneileg előremutatónak tart Muraközy Péter főszervező.

Szabó Péter Dániel

Idén már tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Utcazene Fesztivált Veszprémben, de a rendezvény nem volt mindig tömegeket megmozgató népünnepély.

- A nagy áttörés 2006-2007 környékén történt. Akkor olyan, a széles közönség által ismert zenekarok és előadók játszottak a fesztiválon, mint Fenyő Miklós, a Boban Markovic Orkestar, a KFT, a Ghymes, a Kispál és a Borz és a Quimby.. Erre két okból volt szükség. Egyrészt akkor lett először főtámogatója a fesztiválnak, aki bizony elvárta, hogy nagy nevek lépjenek fel Veszprémben, másrészt pedig ezek a népszerű zenekarok kellettek ahhoz, hogy az utcazenét úgymond felrakják a magyar fesztiváltérképre - mondja Muraközy Péter főszervező.

Így is történt, óriási tömeg volt Veszprémben, a helyiek mellett az ország minden részéből érkeztek vendégek a belvárosi mulatságra. Az elkövetkező években aztán külföldről is olyan előadókat tudott megszerezni a fesztivál, mint Che Sudaka, Roy Paci vagy épp Gentleman, de a Parov Stelar Band is koncertezett a megyeszékhelyen.

Kéri Samu

Néhány évvel ezelőtt aztán új irányt vett az utcazene, a nagy sztárok mellett kisebb, ismeretlen bandákra építve próbálja a belvárosba csábítani a fesztiválozókat.

- Szervezőtársaimmal járjuk a hasonló rendezvényeket, több alkalommal voltunk például a stílus alapvetésének számító ferrarai Buskers fesztiválon, ahol mindig új arcokat fedezünk fel. Emellett az interneten is rengeteg csapatot fedezünk fel, sőt, az utóbbi években nemzetközi szinten is olyan respektje lett az utcazenének, hogy a zenekarok maguk jelentkeznek: szívesen játszanának a veszprémi közönségnek - jegyzi meg a főszervező, aki elégedett a fesztivál idei felhozatalával.

Több profi utcazenész és zenekar van ugyanis idén, akik minden nap más helyszínen koncerteznek. A francia King Automatic például egy egyszemélyes zenekar, azaz egyszerre énekel, keyboardozik, szájharmonikázik, gitározik a színpadon. Az erős latinos ritmust egy kis városi ska-val fűszerező I Skarbonari, s a félig magyar, félig dán énekesnő Sara Katona egyaránt olyan előadók, akik mindennapjaikat is utcazenéléssel töltik.

A La Tresca koncertjét kikövetelte a közönség

- Vannak ugyanakkor olyan fellépőink is, akik ebből a közegből indultak ugyan, ám ma már csak színpadokon koncerteznek, s professzionális zenészekké váltak. A legnagyobb nevünk például a Londonban élő Andy Crowe és Dave Balcon alkotta Heymoonshaker, aki a fesztivál zárónapján adnak koncertet az Óváros téren. Ők egy olyan duó, amelynek egyik tagja tüdejét/száját/fogait nem kímélve elektronikus zenei alapokat beatboxol, amire a gitáros-énekes blues-rockot játszik. Két éve kerestük meg őket először, akkor még utcazenészek voltak, ma már nemzetközi fesztiválok húzónevei szerte Európában. Ellenállhatatlan a francia Scarecrow zenéje is, ők a bluest és a hip-hopot keverik, s szerintem néhány éven belül óriási sztárok lesznek - mondja Muraközy Péter, aki nem tagadja, ebből az összegből kisebb magyar zenekarokat is lehetett volna hívni a fesztiválra, ám sokkal izgalmasabbnak és zeneileg előremutatóbbnak tartja, hogy új, különleges muzsikát játszó bandákkal ismerkedhet meg a közönség Veszprémben. Ettől is más, ettől is több az utcazene, mint a többi hasonszőrű fesztivál.

- Néhány évvel ezelőtt még az olasz La Tresca is ismeretlenként jött hozzánk, míg mára saját rajongótáborral rendelkeznek, akik koncertről koncertre követik őket a négy nap alatt. Nem túlzok, legalább 50 e-mailt kaptam a fesztivált megelőzően, hogy semmiképp se merjük kihagyni a bolsenai csapatot a fellépők közül.

A fesztivál alatt a veszprémi utcák is színpadokká válnak, ahol tehetséges fiatalok zenélnek

Sokak által kifogásolt változás az idei rendezvényen az is, hogy az utcazenész versenybe nevezetteken kívül alig-alig találni magyar fellépőket, az elmúlt években megszokottnak számító veszprémi zenekarok koncertjeit sem láthatja a közönség. - Fábián Juli egy négy évvel ezelőtti elmaradt utcazenés koncertjét pótolta, a Margaret Island zenekart azért hívtuk meg, mert meghitt, akusztikus dalaikkal azt képviselik, amit a fesztivál, míg az Esti Kornél egy olyan színvonalas akusztikus műsor rakott össze, amelyet vétek lett volna nem megmutatni a látogatóknak. A veszprémi zenekarok hiánya érzékeny kérdés, ezt nem is tagadom. Annyi rendezvény van a városban, hogy a nyári szezonban szinte kéthetente lehet látni őket élőben a megyeszékhelyen, s el akartuk kerülni, hogy megszokottá váljon az egész történet. A Gizella napokon méltó körülmények között, nagyszínpadon zenélhettek ezek a bandák, akik az elkövetkező években természetesen még helyet kaphatnak azért a fesztivál kínálatában - zárta a beszélgetést Muraközy Péter.

 

A találkozások fesztiválja
Az újságíró véleménye

Új zenei irányzatok és külföldi utcazenészek ide vagy oda, abban biztos vagyok, hogy a veszprémiek szívéhez mégsem elsősorban a fellépők miatt áll közel annyira a fesztivál. Sokkal inkább azért, mert okot ad a kimozdulásra, egy kellemes sétára így július idusán. Megtelnek az utcák és terek, gyerekekkel is körbe lehet járni a nagy forgatagot, finom italok és ételek várják a nagyérdeműt, ráadásul minden sarkon rég nem látott ismerősökbe botlik az ember. Kis túlzással az utcazene a legnagyobb veszprémi osztálytalálkozó. A fröccsházban a sarki boltossal, a sörpultnál a hőn imádott kollégákkal, a koncerten meg épp az ezer éve látott iskolai ismerősökkel lehet összefutni, beszélgetni egy nagyot, s koccintani a forróság miatt pillanatok alatt langyossá váló italunkkal. Ez esetben pedig tényleg mellékes, hogy ki zenél éppen. Persze az más kérdés, hogy vannak bandák, akik már tiszteletbeli veszprémivé váltak az elmúlt évek alatt, így ők is hasonló módon élik meg a fesztivált. Az olasz La Tresca zenekar például barátokra is lelt a bulizók között, ma már természetesnek számít, hogy az első koncertjük előtt jófajta házi pálinkát és házi füstölt kolbászt kapnak ajándékba a helyi erőktől, ők pedig némi grappával hálálják meg a gondos vendéglátást.Ami egyébként az idei zenei felhozatalt illeti, kíváncsian vártam mit is produkálnak a számomra ismeretlen csapatok a színpadon. Ez is hozzátartozik ma már az utcazenéhez, hogy lelkesen készül az ember, s hallgatja az aktuális fellépők dalait az interneten. Hiszen ki tudja, még az is lehet, hogy újabb kedvencre találunk, akiknek koncertjét jövőre már lehet követelni a szervezőkön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!