Itt jön Ezel, oda Buda...

A szappanopera az Amerikai Egyesült Államokból indult világhódító útjára, s ahogyan azt sokan tudják, a műfaj nevét onnan kapta, hogy kezdetekben a nagy szappangyártó cégek finanszírozták a forgatásukat. Innen jutottak el Közép- és Dél-Amerikába, és egyben pályájuk csúcsára. Valószínűleg nincs olyan női keresztnév az argentin vagy mexikói utónévkönyvekben, mely ne lenne egyben egy sorozat címe is.

A tudósok bebizonyították, hogy ezen gazdaságilag nem túl erős országokban a rendkívüli népszerűségük oka a drámai hős, akivel az alacsony társadalmi osztályok tagjai azonosulni tudnak. Az esetek nagy százalékában ugyanis a főszereplő alulról érkezik, aki jobb életre és tiszta érzelmekre vágyik. Ez általában egy ellenkező nemű gazdag szereplő személyében testesül meg, akit az élet és a gonosz karakterek buktatói miatt csak nagyon sokára szerezhet meg. Természetesen az ebben rejlő lehetőségeket hamar felismerték az egyes kormányok is, akik komoly támogatásokkal is jutalmazták, ha a filmsorozatok a szegények figyelmét saját sorsukról, annak okairól és megváltoztatásának lehetőségeiről inkább a tévé képernyőjére fordították.

Magyarországon is volt egy nagy szappanopera-hullám, emlékezzünk csak vissza, mikor Natalia Oreiro egy budapesti színpadon bohóckodott és ezt egy pulival jutalmaztuk. Akkoriban az ország ugyancsak a béka feneke alatt volt és jöttek is a sorozatok tömegével. Aztán egy időre eltűntek, néhány évig nem volt se gonosz ikertestvér, se időszakosan megvakuló árva lány. Aztán valamikor az önkormányzati választások idején arra lettem figyelmes, hogy egy árva angyal már megint mindörökké szerelmes Marinába. S most jön a slussz poén, úgy tűnik, olyan nagy itthon a válság, hogy a sztenderd argentin és mexikói már nem is elég, a törökök is megleptek minket, csak most Budavára helyett a délutáni műsoridőbe lopakodtak be...