Buddhizmus és rock'n'roll

- Mindenféle hangszert tud készíteni?
 
- Vonós és pengetős hangszer szakos voltam, erre specializálódtam. Az iskola elvégzése után vállalkozni próbáltam, de elég kevés sikerrel. Vidéken nagyon megszállottnak kell lenni, ha az ember ebben a szakmában szeretne dolgozni.

- Akkor készítés helyett jött a zenélés?
 
- A zenélés apai örökség. Apai nagymamám régi polgári családból származik, kalaposmester volt a dédapám, nagymamámat még úgy nevelték, hogy ő még zongorázni is tanult. Édesapám is 12 évig klasszikus zenét tanult, de mivel a nagy generáció tagja, őt is megfertőzte a rockzene és csinált magának zenekart itt Veszprémben.
 
- Emlékszik arra, hogy önt mikor fertőzte meg a rock-zene?
 
- Tízéves voltam, amikor az apám elvitt egy LGT-koncertre. Beültünk az autóba Veszprémben, de fogalmam nem volt, hova megyünk, nem mondott semmit. Végül kikötöttünk a Tabánban. Ezen a koncerten éreztem azt, hogy a zenélés az, amit én is szeretnék csinálni. Az érzés, hogy szól a rock'n'roll, a zenészek jól érzik magukat, a közönség pedig megőrül értük. Az álom, bár jó néhány évvel később, de valóra vált.

- Édesapja tudta, hogy ez ilyen hatással lesz önre?
 
- Szerintem remélte. 
 
- Ön is ugyanígy érezne, ha fia bejelentené: zenész lesz?
 
- Szívesen látnám a most 11 éves fiamat színpadon, büszke lennék rá. Kezdetektől fogva viszem magammal koncertekre, amin játszom. Zenei közegben mozog. Szereti, élvezi, de még nem jelentkezett az igény, hogy zenész szeretne lenni. Viszont jó érzékkel rajzol.
 
- Próbálja terelgetni?
 
- Két dolgot akarok neki tanítani. Hogy kihozza magából, ami benne van. A másik a szeretet. Mert ha a szeretet és a nyitottság része lesz az életének, akkor minden akadályt legyőz.

- Hogyan?
 
- Én egy speciális eszközt használok: a dharmát. Ha buddhista tanítók előadnak valahol, akkor viszem a fiamat magammal.
 
- Hogyan jött a buddhizmus iránti érdeklődés?
 
- Elérkezett egy pont az életemben, amikor már annyit gondolkodtam különböző transzcendens dolgokon, hogy tudtam, ezt rendszerbe kell foglalni, tovább kell lépni, de én ehhez már kevés vagyok. Voltak elképzeléseim a világ születéséről, hogy miért vagyunk mi emberek a világon, mi a dolgunk egymással. Apai nagyszüleim szigorúan keresztények voltak, de a kereszténységet nem éreztem magaménak.

- Miért nem?
 
- Igazából a dualisztikus világszemlélettel van a baj. Ez azt hirdeti, hogy van a külső világ és van a belső, és a külső irányítja a belsőt. Úgy gondolom, hogy ez így nem igaz, mert teljes harmóniában kell lenni a belső és a külső világnak. Minden egy. Biztos hallott már olyan történetet, hogy ha nagyon szeretsz valakit, akár száz kilométerről megérzed, hogy mi van vele, vagy valami történt vele. Az energiák folytonos kölcsönhatásban vannak egymással, az információ folyamatosan áramlik a térben, még akkor is, ha ezt mi emberek nem érzékeljük.

- Mire tanít a buddhizmus?
 
- Nekünk embereknek rengeteg eszközünk van arra, hogy a világot jobbá tegyük, kifejlesszük magunkban a szeretet, a nyitottság és az együttérzés képességét.
 
- Ön szerint minden egyes embernek megvan erre a lehetősége?
 
- Igen, mindenkinek, hiszen mindannyian úgynevezett Buddha-természettel rendelkezünk, csak a tudatunkat különböző fátylak fedik. Nagyon fontos lenne azonban az, hogy felfedezzük saját természetünket a maga tisztaságában.

- Hogyan lehetséges ez?
 
- Erre vannak a meditációs gyakorlatok, melyek alatt megtapasztalható ez a fajta egység és tisztaság, a hosszú távú cél pedig az, hogy amikor a hétköznapi cselekvéseket végezzük, ez a tisztánlátás akkor is megmaradjon. Nagyon hosszú és nehéz út, de van értelme.
 
- Ez az út előre meg van határozva? Van sorsunk?
 
- Nincs. Illetve olyan értelemben mégis igen, hogy az elmúlt életünkben elkövetett tetteknek megvan a következménye. Az emberi testbe születés egyébként a legnagyobb ajándék, ami a legtöbb lehetőséget adja, hogy elérjük a Buddha-állapotot. Az, hogy ön egy fiatal európai nő, egy nagyon jó karma.
 
- Akkor hátra is dőlhetek?
 
- Nem. Az, hogy a következő életei hogy alakulnak, az annak a függvénye, hogy ebben az életében mit csinál, hogy él. Ilyen értelemben van kijelölt utunk, de ezt mi magunk jelöljük ki a saját tetteink által. Az a jó az egészben, hogy a karma megváltoztatható. Nincs eleve elrendeltség. Ettől gyönyörű.
 
- Ha egy ilyen jó karmában mégis rosszul érezzük magunkat, az miért van?
 
- Ezek a zavaró érzelmek, ezeket el lehet tüntetni, át lehet alakítani. A meditáció erre van. Ha idegesít valaki, kívánj neki minden jót, mindenkiben találj valami szépet. Gondold el, hogy te naponta találkozol vele öt percet, ő viszont a nap 24 órájában önmagával van, neki mennyi szenvedést okoz ez. A lényeg mindenképpen az, hogy döntéseinkben a bölcsesség és az együttérzés vezessen minket, a két dolog egymás nélkül nem ér semmit.

*

Új sorozatot indítottunk, melynek neve: kultúrstaféta. Nyakas Krisztián Szalai Sándort kérdezte, aki a felsőörsi Török-villában évek óta képzőművészeti szimpóziumokat szervez.