Borosta

2015.12.29. 14:44

A solymászat különös hobbi

Az állatok és a természet szerelmesének kell lennie annak, aki sólymokkal foglalkozik. A mindennapi törődés nem pusztán az etetésükből áll, röptetni kell őket, hogy edzésben legyenek.

Mátételki András

Aki erről az életformáról nagyon sokat tud mesélni, az nem más, mint a Balatonalmádiban élő Tóth János, aki egy balatonfűzfői kft. gazdasági vezetője. Gyerekkorában jó néhány kóbor állatot befogadott a húgával, szüleik nem nagy örömére. Jánosra óriási hatással voltak kiskorában a Homoki Nagy István-filmek. Majd egyszer megpillantott egy solymászt a Pajtás újság címoldalán - akkor dőlt el minden. Többen megmosolyoghatták, amikor nyolcévesen kijelentette, hogy ő solymász lesz. Szorgosan gyűjtötte az állatkertben is a madarak tollait, a róluk készült fotókat, amelyek az albumába kerültek.

Tíz évvel később, amikor Szentendrén volt katona, egyszer kimenője alkalmából észrevett a HÉV-ről egy út mellett álló solymászt, kezén a madarával. Azonnal leszállt a járatról, s hosszasan elbeszélgetett az illetővel. Leszerelés után felvette a kapcsolatot a solymászok országos egyesületével, majd elmerült a vékonyka szakirodalom tanulmányozásában. Szerencséjére a sors összehozta a veszprémi állatkert egyik alapítójával, Nádai Sándorral, a ragadozó madarak specialistájával, akitől sok mindent tanult.

- Izgalmas ezeket a madarakat felnevelni, felkészíteni a vadászatra. Nálunk nincs versengés, ezért csak hozzávetőlegesen tudom, hogy az állataim hány fácánt ejtettek el évente - magyarázza az 56 éves Tóth János. - Ugyanis nekünk az élmény a fontos, a közös sikerek elérése, amiben a kutyáknak is komoly szerep jut. A vizsla családhoz tartozó két ebemnek, Kapcának és Rozsdásnak a bozótosban, de akár a nádas-lápos területen kell felkutatnia a fácánokat, amelyek meg próbálnak elbújni előlük. A két csahos, ha pár méterről szagot fog, „beáll", majd orrukkal mutatják az irányt. Én velük szemből közelítek, hogy kihajtsam a szárnyast a búvóhelyéről. Ekkor már jó ideje a fejem fölött köröz a sólyom, aki pillanatok alatt lecsap az áldozatára. A magasból úgy 300 kilométeres sebességgel indul, az elkapás pillanatában 80-120 kilométeres a sebessége. A nyakát roppantja el az áldozatának, majd miután megkoppasztotta, módszeresen nekiáll lakmározni a húsából. Ilyenkor nem mindig jön vissza a füttyszóra, meg kell keresnem. Hogy biztosra menjek, röptetés előtt a hátára felerősítek egy gombelem méretű adóvevőt, hogy a nálam lévő antennával be tudjam mérni - maximum 50 kilométeres körzetben - hű társam tartózkodási helyét. A hegyes-völgyes vidéken gondban vagyok, ahol nem kap jelet a készülékem - gyalogolhatok... Sok év alatt hozzám nőttek a vándorsólymaim. Az idősebbek, ha meglátnak a ketrecük (volierük) közelében, „cakkogással" üdvözölnek, mint a társaikat.

A bizalmi kapcsolatot a sólymokkal a hasukon keresztül lehet kialakítani, mondja Tóth János
Fotó: Mátételki András

A bizalmi kapcsolatot, a szoros kötődést kezdetektől kell kialakítani. A sólyomcsibéket két héten át, a legkritikusabb időben János felesége, Annamária neveli, aki nem mellesleg csodálatos módon csiszol üveg dísztárgyakat. Érdekes, egy 28 grammos állat két hónappal később már egy kilót nyom.

Ezután az állat egy időre beköltözik a család nappalijába, ahol a jól ismert bőrsapkában ücsörög János közelében, hogy a külső ingerek ne tegyék nyugtalanná. Itt is eteti, majd a madár egyre több időt tölt sapka nélkül. Ám a hasukon keresztül alakítja ki velük a feltétlen ragaszkodást. Az újabb két hét a kiszoktatásról szól a szabadban. János kezében ott van egy tollbábu, azaz egy madárutánzat, amihez galambhúst erősít. Madarát ennek a bábunak a pörgetésével és a jól ismert füttyszóval hívja vissza először 50-100 méterről, majd egyre távolabbról. (Kezdetben persze ott van a lábukra erősített póráz, nehogy világgá menjenek...) A félelmetesen erős csőrű állatot az ösztönei visszavezetik a gazdájához, hiszen - így gondolja - csak tőle remélhet biztos eleséget, különben elpusztulna az ismeretlen világban. Arra a szakemberek sem tudják a magyarázatot, hogy amikor a sólyom éppen vadul tépi szét áldozatát, elég, ha gazdája megmutatja neki a jól ismert jutalomfalatot, egy kis véres húst, s már száll is fel a bőrkesztyűbe bújtatott kezére, annak ellenére, hogy még nem végzett zsákmányával.

Ha megtelik a begyük, akkor akár két napig nem kapnak eleséget, illetve meg kell várni, míg köpetként földre „dobják" a tollból, csontból álló emészthetetlen maradékot. Aki idő előtt tévedésből, avagy figyelmetlenségből enni ad nekik, számolnia kell azzal, hogy megfullad a kedvence.

A nyári felkészülés után jön az őszi vadászszezon, ami a következő év január végéig tart. Lényeges szempont, hogy a gazdának jól kell tudnia, hogy a madara milyen erőnlétben van, mennyire éhes. Ha túl jóllakott, képes elrepülni akár egy galambrajjal is a távolba, ahonnan már nincs visszaút.

János nem szokta kedvenceit a nagy forgalmú utak közelében reptetni, kerüli velük a magasfeszültségű vezetékek környékét is, mert - a hibás hálózatépítés miatt - hazánkban évente tízezrével pusztulnak el az ég vándorai áramütés következtében. (Ferihegyen külön solymász csapat ügyel a nap 24 órájában arra, hogy a madarak ne zavarják a repülést: ne szálljanak bele a gépek turbinájába.) És persze ott vannak a rabsicok, akikről történetünk főszereplője is tudna mesélni...

Az öt éve már tenyésztéssel is foglalkozó Tóth János 1995-2010 között elnökhelyettese, majd elnöke volt a Magyar Solymász Egyesületnek, jelenleg a nemzetközi kapcsoltok felelőse.  Büszke a hobbijára, arra, hogy már honfoglaláskor ismert volt a solymászkodás, illetve a történelmünk során hol itt, hol ott esik szó - akár uralkodókhoz is kapcsolódva - erről a szenvedélyről. Rengetett tett azért, hogy solymászatot ma már hungarikumként tartsák számon, s hogy felkerült a szellemi kulturális örökségünk nemzeti jegyzékére, továbbá, hogy az UNESCO is számon tartsa ezt a tevékenységet, amely szinte minden földrészen ismert. (Ennek a hobbinak az igazi szaktekintélyei az arabok.)

Jellemzően apáról fiúra száll ez a szenvedély, ám Jánoséknál erről nem beszélhetünk. Noha fiai, a 19 éves Máté és a 20 éves János szeretik a természetet, műszaki főiskolákon, illetve egyetemen tanulnak. Nekik a sport a mindenük, mindketten vízilabdáznak.

Címkék#solymászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!