Császár Péter élete két legjobb döntését hozta, amikor Londonba ment, illetve amikor hazajött

A tudatosság nagyon fontos, ezzel odakint karriert lehet építeni. A munkáltatók respektálják, ha valaki határozott célokat tűz maga elé. Aki szakácsnak jelentkezik, végül a mosogatást is elvállalja, arról megvan a véleményük. A veszprémi Császár Péter Londonban megtanulta, ha munkát keres, terméket ad el: saját magát. És ezt be kell tudni árazni! Ha értékesnek tartja magát, akkor a munkáltatója is megbecsüli.

Mosolyogva emlékezett vissza: pályakezdő fiatalként ott állt az idegenforgalmi szakmenedzser diplomával a kezében, s dönteni kellett: merre és hova induljon. Császár Péter tudta, a végzettségével sok mindenhez ért, ugyanakkor semmihez sem – mindent a nagybetűs életben kell majd megtapasztalnia, megtanulnia.

Kacérkodott a gondolattal, hogy külföldre megy. Hívták Londonba a vendéglátásban dolgozó barátai, akik segítséget, lakhatást ígértek. Úgy gondolta, meg kell ragadni a lehetőséget. Elindult, de csak egy évre ment.

– Londonban egy nap alatt lehet munkát találni, az persze kérdés, milyet Én azzal kezdtem, hogy kereszteződésekben újságot árultam, amolyan rikkancs voltam. Napi szinten meg tudtam belőle élni, de semmi több. Mellette persze kerestem a lehetőséget.

Az egyik hirdetőtáblán látott egy telefonszámot, felhívta. Felszolgálómunkát kapott a Marriott Hotelben.

– Érdekes világ volt a rengeteg bevándorlóval. Felszolgálóként szinte csak kelet-európaiak – lengyelek, magyarok – dolgoztak, a konyhában pedig főleg ázsiaiak mosogattak. Mivel főként szállóvendégeket szolgáltunk ki, szakmailag nem volt érdekes a munka: étkezési időben megterítettünk, majd felszolgáltunk és leszedtünk.

Mivel szeretett volna szakmailag fejlődni, közben munkát keresett. Két év után tudott váltani: a Busaba étteremláncnál kapott munkát. Róluk azt kell tudni, hogy nekik van a legtöbb Michelin-csillagos ázsiai éttermük a világban. Itt is felszolgálóként kezdte, aztán fél év múlva műszakvezetővé nevezték ki. Itt is két évet dolgozott.

Egyik volt kollégája csábította át a Richoux étterembe, ami egy családi vállalkozás. Itt étteremvezető-helyettesként kezdett. Munka mellett elvégzett egy tréninget, majd megkapta a vezetői kinevezését is.

Császár Péter élete két legjobb döntését hozta, amikor kiment, illetve amikor hazajött 
Fotó: Nagy Lajos

– Érdekes volt megtapasztalnom, hogy odakint a munkavállalók tisztában vannak a jogaikkal, és ezt el is várják a munkáltatóiktól. A pincér órabérben dolgozik, amennyit teljesít, arra kapja a fizetést. Londonban „jófejségből” senki nem megy be dolgozni! Nem úgy, mint a Balaton-parton, ahol kihajtják az embert a fix bérért. Idehaza lenne még mit tanulni, főleg a kisebb vállalkozásoknál.

Jelezte, a szemléletbeli különbség is rendkívül szembeötlő. Odakint a munkáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkalmazott örömmel menjen be dolgozni, mert csak akkor képes minőségi munkavégzésre. Ha teherként élik meg a munkát, abból nehezen születik jó teljesítmény. Magyarországon ezt is el kellene sajátítani.

– 2010 fordulópont volt az életemben. Úgy éreztem, ha tovább maradok, kint ragadok végleg. Mivel fiatal voltam, tudtam, még itthon is építhetek karriert. Azzal szintén tisztában voltam, hogy kevesebb lesz a pénzem, amit nem könnyű kezelni. Mindezzel együtt is úgy döntöttem: hazajövök.

Aki azt gondolná, hogy hat londoni év után itthon tárt kapukkal fogadták, téved. Újra kellett kezdenie mindent. A pályától is elkalandozott: elvégzett egy gyógyászatisegédeszköz-forgalmazó OKJ-s tanfolyamot, és ebben kezdett dolgozni. Szerette a vendéglátást, csakhogy ott hétvégén van a munka dandárja, neki pedig egyre fontosabbak voltak a hétvégék. Azért mégiscsak visszatért a pályára: 2014-ben a Hangvilla üzletvezető-helyettese lett. Olyan emberrel dolgozhatott együtt, aki szintén kint volt Londonban, ezért gyorsan mondott igent. Egy évet volt ott.

A Continental vállalati éttermének a működtetését az első negyedév végén vette át az Eurest Kft. Az általuk meghirdetett üzletvezetői állást nyerte meg. Multinacionális környezetben dolgozhat, ahol mindig is szeretett volna, a munka pedig tele van kihívással. Tavaly szeptemberben megszületett a kislánya. Mivel hétfőtől péntekig dolgoznak, a család is belefér. Péter úgy érezte, a helyére került.

Amikor felidéztük a hazaérkezését, elismerte, a visszailleszkedés nem volt zökkenőmentes. A 12 milliós Londonból a hatvanezres Veszprémbe kerülni – hát, éles volt a kontraszt. Sokáig hiányzott neki a londoni élet, a pörgés és az a nyitottság, ami jellemző erre a multikulturális nagyvárosra. Nevetve mesélte: soha nem szakadt el Veszprémtől. Amikor kint élt, akkor is megvásárolta a veszprémi férfi kézilabdacsapat meccseire szóló bérletet. Még ha nem is tudott szurkolni, az érzés megvolt, hogy velük lehet(ne).

Ma úgy látta, élete két legjobb döntését hozta, amikor kiment, illetve hazajött. Mindkettőt jó időben sikerült meglépnie. Persze ehhez némi szerencsére is szüksége volt.

– A szüleim vágytak ki, de nem mehettek. Mi már megtehetjük. Akár maradhatnánk is, de akikkel kimentem, 80 százalékuk már itthon van. Hiszem, hogy a miénk egy olyan generáció, amely az ottani gondolkodásmódot, tapasztalatot, szellemi tőkét hazahozva itthon változásokat indít el a munkaerőpiacon.