Gondűző borocska mellett: egy korty eldöntheti, hogy mennyire élvezhető a hegy leve

Mit csináljon egy tizennyolc éves katona a messzi ismeretlenben? Ismerkedjen, tájékozódjon. És hol? Hát ahol a legtöbben megfordulnak: a kocsmában. Így mi is arra vettük az irányt, fontos döntést hozva: a gázolajos kannában az öreg katonák által „belopott" alföldi homoki borok után most már megkóstolunk valami jobban élvezhetőt.

– A mérték nem az akós hordó, a tartózkodás pedig nem az asztal alatt – fejeződött be a kulturált italfogyasztásra vonatkozó katonás előírás a laktanya elhagyása előtt. Ma mindez csak emlék, de a jó tanács azóta is a fülembe cseng. A bor, mint tudjuk, gyűjtőfogalom. A legjobb, ha mi most azt a nedűt értjük ezen, ami bizonyosan szőlőből készült. Át is ugorhatunk a szőlőművelés és borkészítés fázisain, hiszen minket jelen esetben a produktum érdekel. Nos, aki valóban inni akarja a bort, annak kóstolnia kell. A borkóstolás azonban művészet. Kellemes helyszínként képzeljünk el egy hordókkal zsúfolt pincét, ahol megfelelő (a bornak legalábbis) a hőfok, le tudunk ülni, van némi rágcsa és jó a társaság. A házigazda pedig kínál, mert hát ez a házigazdák jó szokása. Természetes, hogy ilyen alkalmakkor a hangulat is lazább, de az illemszabályokat kötelező betartani, különben vendéglátónkban negatív vélemény alakulhat ki jellembeli sajátosságainkat illetően. A gazdára, amikor a borról mesél, figyelni kell, s csak akkor kóstolni, amennyiben erre felszólít. Ám ne hajtsuk fel a pohár tartalmát, előbb nézzük a színét, aztán az illatát, csak ezután kóstoljunk.

– Alapszabály, hogy a gazda először magának tölt, aztán a vendégeinek. Ez régi, szinte történelmi hagyomány, ezzel bizonyítja, hogy a bor fogyasztható, nem méreg. A kóstolásnál sosem szabad felénél többet a pohárba tölteni. Az is alapvető, hogy a gyengébb boroktól haladunk az erősebbek felé. Bírálni, negatív véleményt mondani nem illik, de baráti társaságban ez is megengedhető – mondja Farkas Tibor, a pápai kertbarátok elnöke, aki számos hivatalos bírálaton vett már részt, így igazán ismeri mind a borokat, mind a kulturált borfogyasztás szabályait.

– Egy-egy alkalommal öt-hatféle bort kóstoljunk, ez már feltételez egy komoly, egyhektáros birtokot. Fontos a borkorcsolya: az egyes borok közt ez semlegesíti az ízeket – fogalmaz a kertbarátok elnöke. Ez lehet egyszerűen egy-egy kiflikarika, de jó az alma, a dió is. Arra is figyelnünk kell, hogy ne dugjuk orrunkat a pohárba, de fogyasztás előtt mindenképpen „illatoljuk meg" a nedűt. Az illat alapján már kialakul az első benyomás, az ízelvárás. Forgatás után kóstolhatunk egy kortyot, levegővel, ami „kinyitja" a bor aromáit. „Rágjuk meg" meg a kortyot a szánkban, juttassuk el mindenhova. Ne feledjük, mindig az első korty a legintenzívebb, legárulkodóbb. Aztán, ha ízlik, semmi akadálya egy-egy nagyobb kortynak.

– A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett – írja Márai Sándor, akinek a gondolatát Hamvas Béla még megfejelte néhány jó tanáccsal A bor filozófiája című művében. – Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma, sajnos, ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit ivott, és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott. Nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit inni, ez az élet nagy ünnepélyes pillanatai közé tartozik – írja Hamvas.

Mit is jelent mindez? A bornak méltósága van. És a bort fogyasztó embernek is méltósága kell legyen, mert igyon bár tokajit, somlóit, sopronit vagy bármi mást, ez ünnep. Ha mindezt társaságban tesszük (hiszen tudjuk, csak a somlói a magányos bölcsek itala), akkor ez a társaság ünnepe, az emelkedett beszélgetés, a magas filozófia ünnepe is. Tegyük hát azzá! Természetesen csakis úgy, ha mindig betartjuk Szántó hadnagy intelmeit: csak mértékkel és tartózkodással.

Egészségükre!