Berhida

2015.09.09. 15:46

Városi buli: Takács Nikolas is fellép Berhidán

Berhida – A Balkan Fanatik, a United és Takács Nikolas is színpadra lép a hétvégén a XXIII. Berhidai Napokon.

Szabó Péter Dániel

Minden évben több ezer látogatót vonz a település városnapi programsorozata, amelyet idén szeptember 11-13. között rendeznek Berhidán.

A nyitónap délutánján 14.30-tól helytörténeti fotókiállítás nyílik a kultúrházban, majd 15.30-tól a Berhidai Kertbarát Kör hagyományos terménykiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket az Ady iskola tornatermében.

A városnapok ünnepélyes nyitányára 17 órától kerül sor a Bezerédi téri nagyszínpadon, Pergő Margit polgármester köszöntője után itt adják át a városi kitüntetéseket is.

Ami a zenei programokat illeti, szeptember 11-én 20 órától a Pély Barna vezette United zenekar ad élő koncertet.

Szeptember 12-én 17 órától előbb Tabáni István, majd Takács Nikolas énekel a színpadon, 20 órától pedig a Balkan Fanatik muzsikál élőben a publikumnak.

A zárónapon, szeptember 13-án 15 órától a helyi előadóké és csoportoké a színpad. Este aztán, körülbelül 18 órától Szabó Ádám harmonikás előadása zárja a mulatságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!