Belföld

2008.08.15. 02:29

<u>Kevesebb albérlő</u>

<b>Veszprém</b> - A szeptemberi tanévkezdés előtt azok az egyetemisták, akik nem jutottak kollégiumi férőhelyhez, albérletet keresnek. Idén várhatóan két-háromszázzal csökken az albérlők száma.

Munkatársainktól

Koczkás Csaba ingatlanközvetítőnél sok az albérlet után érdeklődő. A hallgatók általában önállóan intézik a lakásügyeket, de az elsőévesek mögött még ott állnak a szülők, hogy segítsék csemetéjüket. 

Az ügyintézés legtöbbször interneten történik. Az egyetemhez közeli lakások drágábbak. A szakértő szerint a hallgatók szeretnek az órakezdés előtt öt perccel kikelni az ágyból, ezért már a Cholnoky-lakótelep házai is messzinek tűnnek számukra. 

Az albérletek állapota, felszereltsége és árai tág határok között mozognak. Már 20 ezer forintért is találni, de akár 55 ezer forintos álomlakást is bérelhetünk.

Tuska István másodéves a Pannon Egyetemen. Az első évet kollégiumban töltötte, de idén két társával albérletbe költöznek. A Halle utcai lakásra újsághirdetésben bukkant. Egy évig jó lesz, ha tovább maradnék, festés, kisebb felújítások nem ártanának - mondta.

A szerződést megkötötték, ami inkább az anyagi vonzatú dolgokat tisztázta. Külön házirend nincs, de papír nélkül is tisztában vannak azzal, hogy a szomszédokkal jobb békében lenni, és a házinénit sem érdemes magukra haragítani. 

A lakás bútorozott. Van mosógép, mikró, tűzhely és ami az életben maradáshoz szükséges. Az evőeszköz és a tányér is rendelkezésükre állna, de ők inkább a sajátjukat használják majd.

A Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK) folyamatosan, egész évben működtet egy - a HÖK honlapjáról, csak hallgatók számára elérhető - adatbázist, melynek a tanévkezdés előtti napokban igencsak megnő a látogatottsága. 

Ligetvári Sándor,
a HÖK irodavezetője elmondta, naponta 60-80-an klikkelnek az adatbázisra. Az albérletet kínálók az irodában hirdetnek, átlagosan 10-15 ezer Ft/fő/hó rezsi áron, garzonlakásba két, nagyobb lakásba négy-öt diákot is várnak, a főbérlős albérletek olcsóbbak, az egyetemhez közeliek drágábbak. 

A szobát kiadni szándékozók áraikkal nem rugaszkodhatnak el a valóságtól, figyelemmel kell lenniük a kollégiumi díjakra és a csökkenő keresletre; az idén vélhetően két-háromszázzal csökken az albérlők száma, a kollégiumi férőhelyek várható növekedése miatt.

Az egyetemi kollégiumi felvétel még nem zárult le, a férőhelyek elosztásáról később tudunk beszámolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!