Belföld

2017.08.18. 11:32

Két év múlva már kerékpárúton tekerhetünk Budapestre a Balatontól

A kormány és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a sikeres közbeszerzési eljárások után 27 tervezési szerződést írt alá nettó 603 millió forint értékben idén júliusban - jelentette be Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a tervek legkésőbb október végére elkészülnek.

A kormánybiztos kitért arra is, hogy a kerékpáros úthálózat fejlesztésére a jövő évi költségvetésben 11 milliárd forintot irányoztak elő. A 2020-ig tartó uniós ciklusban erre a Gazdasági Innovációs Programból (Ginop) 3,6 milliárd forint, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (Vekop) pedig 7 milliárd forint áll rendelkezésre. A területi operatív programok egy részét is fordíthatják kerékpárút építésre a megyei jogú városok és az önkormányzatok a fenntartható közlekedésfejlesztés részeként.

Berencsi Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kerékpáros Koordinációs Főosztályának vezetője elmondta, hogy a magyar kerékpáros úthálózat hossza körülbelül 4500 kilométer, a fejlesztésnek köszönhetően az útminőség javítása mellett ennek 1000-1500 kilométeres bővülése várható.

Pántya József, a NIF útfejlesztési igazgatója elmondta: a 27 tervezési szakasz felöleli a teljes Budapest - Balaton kerékpáros útvonalszakaszt, a Balatoni Bringakört - a keszthelyi szakasz kivételével -, illetve az EuroVelo6 nemzetközi kerékpáros útvonal több szakaszát.

Hozzátette, hogy a NIF Zrt. az engedélyezési eljárást követően indíthatja a kivitelezési közbeszerzést, amely 6-8 hónapig tarthat. A nem engedélyköteles szakaszokon nem kell megvárni az engedélyek megszerzését, a tervezést követően közvetlenül indítható a közbeszerzés.

Pántya József hozzátette: a NIF Zrt. külön szerződés keretén belül nettó 7,7 millió forintból folytatja a Budapest-Szentendre 5,6 kilométeres kerékpárút szakasz tervezését.

A Dömös-Szentendre és az Érd-Szentendre szakasznál jelenleg tanulmányterv készítése a feladat, a NIF Zrt. az EuroVelo6 északi szakasz gerincvonalának tervezésére a jövő évben indít közbeszerzési eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!