Belföld

2016.02.11. 09:00

Iszapömlés - Schiffer: ha a Fidesz számára fontos az emberi élet, akkor támogatja a Btk. szigorítását

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője úgy gondolja, hogy ha a Fidesz számára fontos az emberi élet és a környezet épsége, akkor azzal foglalkozik, hogy a jövőben szigorúbb védelmet biztosítson a büntető törvénykönyv (Btk.), és "kikalapálja a rossz jogszabályokat".

Schiffer András a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy előző nap sajtótájékoztatón közölte: az LMP a kolontári iszapömléssel kapcsolatos elsőfokú, sokak által bírált ítélet meghozatala után ismét benyújtotta azon törvénymódosító javaslatát, amely hasonló esetekben büntetné a környezetkárosítás nem megfelelő ellenőrzését.

A társelnök-frakcióvezető a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: a Fidesznek színt kell vallania, hogy a bíróságokkal szembeni hangulatkeltésre használja-e fel a katasztrófát, vagy valóban elejét akarja venni a korrupt hivatalnokok, ellenőrök "garázdálkodásának" az országban. 

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. A Veszprémi Törvényszék január 28-án első fokon, bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!