Hazai megoldások

Ezen azonban nincs mit csodálkozni: amióta kinyílt a világ, és az elmúlt évtizedekben bebarangolhattuk Európát, megtapasztalhattuk, milyen utakon lehet ott és ezzel szemben itthon közlekedni.  Elképesztő különbségek vannak a minőséget illetően, minden tekintetben.
Elég, ha csak az utóbbi pár hétre gondolunk.

Számomra erről mindent elmondott az a kis beszámoló, amelyik a nagy havazások, hófúvások után néhány nappal bemutatta a már nem létező osztrák magyar határ közúti szakaszát az egyik és a másik oldalon. Onnan az út teljes szélességében feketére takarított aszfalt volt látható a méteres hófalak között, majd, mintha elvágták volna, az út innen Szibériát idéző körülmények között folytatódott, félméteres, letaposott hóval, jéggel.

A legszebb pedig a közútkezelő illetékesének válasza volt a miértre. Azt találta mondani, hogy ennek a közútnak eltérő takarítási besorolása van az osztrákoknál és nálunk. Könyörgöm, legalább az igazat mondta volna!  Jellemző, hogy a  hó alól előbukkanó aszfalthibákat itthon sebességkorlátozásokkal akarják orvosolni, amíg el nem jön a karbantartás ideje. De ki az, aki Veszprém és Hajmáskér között, a nemrég felújított kétszer kétsávos szakaszon 100 helyett betartja az 50 km/óra sebességkorlátozást?

A minap ott járva én megtettem: soha annyi ökölrázást, középső ujjal való mutogatást, hülyézést és anyázást nem kaptam, mint azon a pár kilométeres szakaszon. És amikor csaknem balesetet okoztam a hátulról egymás mellett 100 km/órával engem utolérő járműveknek, meghűlt bennem a vér. Pedig csak szabályosan közlekedtem.  Ja, és köszönet a rendőröknek, hogy nem ott, hanem néhány kilométerrel előrébb mértek a traffipaxszal. Az ötvenes tábla után százból kilencvenkilencet biztosan megbüntethettek volna.