Belföld

2012.04.25. 18:21

Fellegi: májusban kialakulhat a hiteltárgyalások menetrendje

A következő hetekben a partnerekkel egyeztetve kialakulhat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a hiteltárgyalások menetrendje.

MTI

Fellegi Tamás, az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Duna Közbeszéd című műsorában úgy fogalmazott, bízik benne, hogy "már májusban azokat a tárgyalásokat el tudjuk kezdeni, amelyek a keretét fogják adni a tényleges gazdasági tárgyalásoknak".

A kiindulópont a tárgyalásokon egy elővigyázatossági pénzügyi csomag lesz - erősítette meg Fellegi Tamás, hozzáfűzve, hogy az Európai Bizottság közleményében is ez szerepel.

Fellegi Tamás a hitel összegéről csak annyit mondott: annak elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a piacok számára megnyugtató üzenetet küldjön, ugyanakkor nem lehet lényegesen nagyobb a szükségesnél, mert az negatív üzenetet küld a piacok felé.

Szólt arról is, hogy a Magyarország ellen folyó két kötelezettségszegési eljárás - a bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi biztos ügyében - nem befolyásolja a hiteltárgyalásokat, a konvergenciaprogram Brüsszel általi jóváhagyása ugyanakkor megkönnyítheti azokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!