Délkelet-európai Médiakonferencia - oknyomozó újságírás (6. rész)

- A Stasi a német állampolgárok ellen követett el bűncselekményeket, amik sosem évülnek el, ezért nagyon fontos a múlt feltárása és az emberek megkövetése. E munkában a médiának kiemelt szerepe van. Az nem elég, hogy megfelelő jogi háttér biztosítja a kutathatóságot, az eszközökkel hatékonyabban kell élni, ma ugyanis sokan gondolnak nosztalgikusan az NDK-ra, és legyintenek annak jogsértéseire - mondta. Johannes Weberling berlini médiajogász-professzor kifejtette: az újraegyesítés után a jogászok azt szerették volna elérni, hogy mindenki kapja meg a róla vezetett Stasi-aktát, ám a „fanatikus adatvédők” ezek megsemmisítése mellett érveltek, és a nyugatnémetek is nehezítették a hozzáférést a személyes adatokra hivatkozva.

A párt- és kormányakták végül mindenki számára hozzáférhetők lettek 1991-tôl, ám hamarosan visszarendeződés indult el, újra felerősödött ugyanis azok hangja, akik az archívumok zárolását követelték.

- 2002-ben jogi munkacsoportot hoztunk létre e trend megfordítása céljával, s 2006-ban sikerült is elérni, hogy megkezdődhessen a 38 ezer zsáknyi akta digitális feldolgozása. Eközben folyamatos támadások érték a nyilvánosságra hozatalon munkálkodókat: a tettesek tőkés hálózata jó ügyvédeket fogadott fel, és az adatvédőkkel együttműködve minden ügyet bíróság elé vitt. Az újságírókat ezzel tartották nyomás alatt, és sok kolléga bizony meg is csömörlött e témától. Ekkor ellenstratégiát dolgoztunk ki: próbapereket indítottunk a Stasi-ügynökök neveinek közlése érdekében, és sok esetben sikert értünk el a bíróságokon - jelezte Weberling professzor.

Mint mondta, az állambiztonság rengeteg költségvetési pénzt kapott Németországban arra, hogy feloszlassa saját magát, és megtelepedjen a konszolidálódó polgári társadalomban. A volt állambiztonságiak például civil hálózatokat szerveztek, amik aztán milliárdos megrendeléseket kaptak a politikától.

- Örömteli ugyanakkor, hogy egyre több leleplező cikk jelenik meg a médiában; Kelet-Európában is erre volna szükség. A tettesek beismerése viszont várat magára. Vajon ezek az emberek miért élnek még mindig homályban? - kérdezte. Bulgáriában ma már korszerű, a németországihoz hasonló szabályozás biztosítja a hozzáférést a kommunista politikai rendőrség titkos archívumaihoz; az újságírók betekinthetnek az iratokba és publikálhatnak.

Ugyanakkor az állami hatóságok ma is gyakran veszélyt látnak a nyilvánosságra hozatalban - számolt be Dragomir Ivanov szófiai újságíró. Mint mondta, a témát sorozatos botrányok kísérik, 2007-ben például egy korábbi elnököt és sok csúcspolitikust azonosítottak az archívumban, mint titkosszolgálati munkatársat. És az is kiderült, sok újságíró „kontrollált hangként” működött a rendszerváltás idején, azaz nem a saját véleményét, hanem a hatalomét írta meg.

- Magyarországon 2003-ban fogadták el azt a törvényt, ami engedélyezte kutatók számára az archívum vizsgálatát, de csak a közszereplők adataira vonatkozóan - szólt végül a hazai helyzetről Földes Ádám, a Transparency International jogi tanácsadója. Szerinte több 100 ezer ember mozog itthon „a szürke térben”, azaz ennyien vannak, akik az egypártrendszerben vezetők voltak, és most is azok. Visszás, hogy a 2008- ban előkerült magnószalagokhoz (az ügynöklistákhoz) még ma sem lehet hozzáférni.

 - Ezt a teret be kell világítani: nem fogadhatjuk el, hogy bizonyos titkok titkok maradnak, és bizonyos személyek megússzák a felelősségre vonást – jelentette ki.

Sorozatunk témakörei:

1. Az oknyomozó újságírás módszerei
2. A nonprofit médiaközpontok szerepe
3. Az információszabadság regiós tapasztalatai
4. Az információszabadság a nagyvilágban
5. A tulajdonviszonyok átláthatósága a médiában
6. A titkos archívumokhoz való hozzáférés