Balatonkenese

2015.11.28. 17:11

Hagyományok kultpiaca a Balatonnál

Balatonkenese - Hagyományok kultpiaca címmel békebeli vásári forgatag és frissen készült „disznóságok” várták a közönséget az advent nyitányaként a tóparti településen.

Szabó Péter Dániel

Mára kora reggel nagy volt a mozgolódás a Táncsics Mihály utcában, ahol a közeli Küngösről származó disznók feldolgozása kezdődött, hiszen a hagyományőrzést a fókuszba helyező rendezvényen falusi disznóvágásra is várták a közönséget. A kiváló hangulatról a jófajta pálinka mellett Vastag Richárd és néptáncos barátai gondoskodtak, a talpalávalót pedig Boldizsár József és barátai szolgáltatták.

Tóth Károly már kora reggeltől talpon volt és segédkezett a disznók feldolgozásában Fotó: Szabó Péter Dániel

A Kultúra Háza előtti téren felállított rendezvénysátorban folyamatosan készültek a finomságok. Akadt, aki a frissen süt pecsenyére, más a sült kolbászra vágyott jobban, ám éhesen senki sem távozott a rendezvényről. A sátor szomszédságában ugyanis délelőtt gasztroudvar nyílt, ahol kézműves élelmiszerekhez juthattak hozzá az érdeklődők, de megkóstolhatták a kenesei langallót is.

A sportcsarnokban kézműves vásárt és gyermek játszóházat tartottak. A térség kézművesei közül sokan elfogadták a szervezők invitálását, karácsonyi díszeket és adventi koszorúkat éppúgy lehetett kapni, mint festményeket, kézműves ékszereket, s finom szörpöket, lekvárokat.

Pintér Sándor és Kocsis Jenő készítik a „disznóságokat” a rendezvénysátorban

Délután Tömör István polgármester mellett Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke és V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára is köszöntötte a helyieket és a rendezvényt; mindhárman a helyi értékek és a hagyományőrzés fontosságát hangsúlyozták.

Kora este a hagyományos adventi gyertyagyújtással folytatódott a program a városháza előtt, majd este a sportcsarnokban a népzene került a középpontba. Előbb Rácz Vili és bandája szórakoztatta a közönséget, majd Herczku Ági énekesnővel kiegészülve a Balogh Kálmán vezette Cimbalogh Trió adott koncert Balatonkenesén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!