Balatonfűzfő

2017.08.06. 12:10

Akiket a kipufogó füstje megcsapott: beindították az öreg Hoffer traktort is Fűzfőn

A Föveny strand előtti fák árnyékában immár 7. alkalommal került megrendezésre a Balatonfűzfői Veterán Jármű Találkozó, amelyet idén túrával és meglepetés újdonságokkal egészítettek ki a szervezők. Az öreg autók és motorok mellett két traktort is kiállítottak.

Molnár Sándor

A Balatonfűzfői "Kreitli Ferenc" Veterán Autós és Motoros Egyesület minden évben augusztus első vasárnapján rendezi meg a találkozót, mely már évek óta a város „Nyitva van az Arany kapu" rendezvénysorozatának is része.

Marton Béla polgármester megnyitójában elmondta, hogy a rendezvény azért jó a településnek, mert nagyon sok ember itt van, jól érzi magát és nagyon érdekes járművek láthatók a találkozón. A magyarokkal együtt idén öt nemzet tagjai állítottak ki. Érkeztek Szerbiából, Ausztriából, Szlovákiából és Szlovéniából is. Kiemelte, hogy azok az emberek, akik a rendezvényt szervezik, nem azért teszik ezt, mert anyagi hasznot hoz, hanem azért mert nekik a világ így gömbölyű. Köszönte a szervezők munkáját, akik hisznek önmagukban és abban, hogy egy ember annyit ér, amennyit a közösségért tesz.

 

A kiállításon támogatójegyeket árusítottak, amelyekért nosztalgiabuszozáson vehettek részt a látogatók a faros Ikarusszal, vagy platós Csepellel is utazhattak a városban. Aki enni szeretett volna, az a gulyáságyúban készült babgulyásra válthatta be a jegyét.

– A legérdekesebb újdonság az az, hogy hoztunk két traktort. Egy viszonylag fiatal Fend traktort, amely a mai napig is rendszámot visel és dolgozik, valamint egy a 40-es évekből származó Hoffer traktort is, amelyet egyszer már elindítottunk, és a nap folyamán még kétszer, vagy háromszor újra elindítunk – mondta el a Balatonfűzfői "Kreitli Ferenc" Veterán Autós és Motoros Egyesület elnöke Fejes Károly.

A dolog érdekessége az, hogy a Hoffer traktornál elindításkor elő kell melegíteni az izzófejet és tízperces melegítés után kézzel kell átlendíteni a lendkerekét. A különleges attrakcióra sokan voltak kíváncsiak. A Kecskemétről származó, jelenleg a fellelt, de üzemképes állapotában lévő traktort szeretnék felújítani, lefesteni és jövőre itt a találkozón újra bemutatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!