Balatonfűzfő

2017.01.31. 19:15

Ifjú művészek közössége

Balatonfűzfő - Két tehetség mutatkozott be a Balatonfűzfői Fiatal Művészek Klubja rendezvényén a napokban.

Marton Attila

A helyi és a településhez kötődő ifjú művészeknek bemutatkozási lehetőséget teremtő szerveződés 2015 januárjában indult útjára. Azóta több mint húsz rendezvényt tartottunk, amelyen fiatal művészek mutatkoztak be, vagy valamilyen művészeti produkcióval léptek közönség elé, mondta kérdésünkre Varga Áron, a közel harminc tagot számláló Balatonfűzfői Fiatal Művészek Klubja (BFMK) vezetője.

A csoport a Vágfalvi Ottó Művelődési Központban tartja rendezvényeit, ahol az eltelt két év alatt néptáncos, irodalmár, komolyzenei és jazz-muzsikus, valamint képzőművész is a helyi közönség elé léphetett. A bemutatkozáskor egy moderátor mellett beszélnek magukról a tehetségek, de a fiataloknak több önálló fellépése is volt, többek között néptáncgálát és jazzkoncertet is tartottak már, mondja a csoport vezetője.

Hozzátette, a BFMK tevékenysége nem korlátozódik Balatonfűzfőre, a csoport tagjai jótékonysági koncertet adtak Keszthelyen, amellyel a Veszprémi Református Egyházmegye hangszereinek karbantartásához és javításához, valamint új hangszerek építéséhez járultak hozzá.

Varga Áron beszélgetett Unghváry Elizával és Kovács Attilával Fotó: Fujszné Kőnig Zsuzsa

A BFMK legutóbbi, napokban tartott rendezvényén Kovács Attila fotós és a konzervatóriumban tanuló Unghváry Eliza fuvolistanövendék volt a vendég, az ifjú művészekkel Varga Áron beszélgetett. Eliza jelenleg a Dohnányi szakközépiskola tanulója, de tanulmányait rövidesen Szombathelyen folytatja.

A diáklány a középiskola befejezése után a budapesti vagy egy osztrák zeneakadémián tanulna tovább, nemrég pedig a Savaria Szimfonikus Zenekarba hívták meg szólista-próbajátékra. A fiatal tehetség Debussy egyik darabját adta elő. A húszas éveiben járó, balatonfűzfői Kovács Attiláról az érdeklődők megtudhatták, a fotózás szeretetét nővére ültette el benne.

A közelmúltban fotóstanfolyamon vett részt, és rövidesen folytatja tanulmányait. A fiatalember kedvenc területe a modell- és az esküvői fotózás. A BFMK rendezvényén a fotós közel tíz alkotását, portréfotókat és természetfotókat is kiállított, amelyekről beszélt is a résztvevőknek.

A csoport június közepéig öt programot is tervez, köztük előadást, jazz- és komolyzenei koncertet, irodalmi estet és néptáncgálát. A rendezvényeken a klub tagjai lépnek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!