Balatonfüred

2016.04.28. 10:30

Testületi ülés Balatonfüreden: lakásgazdálkodás és vagyonrendelet-módosítás a terítéken

Balatonfüred - A jelenlegi vagyonrendelet módosításáról, a 2016-os lakásgazdálkodási irányelvek jóváhagyásáról és a Borhetek részvételi szabályzatának módosításáról is döntenek a képviselő-testületi ülésen.

Kekk Sára

Az előterjesztésekben többek között az is szerepel, hogy a 2016. évi költségvetésben lakásfelújításra az elmúlt évekhez hasonlóan 6 millió forint összeget biztosított a képviselő-testület.

13:17 - A jelenlegi vagyonrendelet módosítása szerepelt második pontként az ülésen, melyre a 218/3 hrsz-ú közpark megosztása miatt lenne szükség. Az előterjesztésben olvasható, hogy a képviselő-testület 2015. decemberi ülésén felhatalmazta a polgármestert, hogy telekalakítással vegyes csere előszerződést kössön a Laki Kft-vel és Vadnai Péterrel. A megállapodás alapján a Séta utca mellett, a kiserdőben azonos nagyságú területek cseréjére kerül sor a fenti személyekkel.

A területcsere több lépésben történik, mivel elsőként a 218/3 hrsz-ú kiserdő területéből le kell választani a 359 m² nagyságú földrészletet, amely külön helyrajzi számot kap, majd a vagyonrendelet módosításával a jelenlegi forgalomképtelen besorolásból forgalomképessé kell tenni.

Mivel a kft. a telekalakítási engedélyt beszerezte, most kell rendelkezni a leválasztott és majdan elcserélendő 359 m² földterület forgalomképességéről.A javaslatot a testület egyhangúan elfogadta.

13:28 - A 2016-os lakásgazdálkodási irányelvek jóváhagyásáról is döntött a testület.

A Probio Zrt., mint az önkormányzati bérlakások kezelője, minden évben beszámol a képviselő-testület által előző évben jóváhagyott lakásgazdálkodási irányelvek alapján végzett tevékenységéről, amely alapján meghatározhatják a következő évi irányelveket is.

2015-ben két kis alapterületű lakást adott el az Önkormányzat, így jelenleg a társaság által kezelt lakások száma 72 darab.

A Probio Zrt. rendszeresen ellenőrzi a lakások állapotát és rendeltetésszerű használatát, a biztosítási szerződések meglétét, és folyamatosan végzi a szükséges javítási és karbantartási feladatokat. A bérleti jogviszonnyal kapcsolatos tapasztalatokat, a tartozásbehajtással kapcsolatos nehézségeket, a 2015-ben elvégzett karbantartási munkákat, valamint az idei évre tervezett felújítási munkákat a beszámoló tartalmazza, amelyet a testület az ülés előtt megkapott.

A 2016. évi költségvetésben lakásfelújításra az elmúlt évekhez hasonlóan 6.000.000 forint összeget biztosított a képviselő-testület. A javaslat szerint a Probio Zrt-vel egyeztetve, az általuk megadott fontossági sorrendben a fenti fedezet erejéig az egyes munkák elvégzését rendeli el a polgármester. A javaslatot elfogadták.

13:35 - Telekalakítás jóváhagyása a Balatonfüred, Arácsi úti ingatlanokra vonatkozóan

Balatonfüred Város Önkormányzata telekalakítás engedélyezését kérte az Balatonfüred belterületén, több, Arácsi úti ingatlan vonatkozásában. Az Arácsi út telekalakítása során 80 darab földrészlet alakult ki, melyek kivett közút, kivett közterület, kivett helyi közút, kivett közterület megnevezésűek. Ezen földrészletek újraosztása vált szükségessé, amely a Szabályozási Terv szerinti követelményeknek megfelelően megtörtént.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Balatonfüredi Járási Hivatal által 32881/2016 számú végzésében hiánypótlásra szólította fel az önkormányzatot atekintetben, hogy a telekalakításra vonatkozóan a képviselő-testület jóváhagyó határozata megküldésre kerüljön.

A testület az előterjesztéshez mellékelt változási vázrajz alapján a telekhatár rendezést egyhangúan jóváhagyta.

13:45 - Az egyik meglepő pont a testületi ülésen Bóka István polgármester lemondása a Balatonfüred Városért Közalapítvány, valamint a Salvatore Quasimodo Alapítvány kuratóriumi tagságairól. Ezen okból mindkét alapítvány Alapító Okiratainak módosítására lesz szükség, melyet a testület egyhangúan elfogadott, egyben megköszönték a polgármester alapítványoknál végzett eddigi munkáját.

13:52 - Probio Zrt. vezető tisztségviselői részére felmentvény megadása

A Probio Zrt. igazgatóságának tagjai, valamint a felügyelő bizottság tagjai, mint a Zrt. vezető tisztségviselői kérték az egyszemélyes társaság egyedüli tulajdonosától, hogy részükre a Ptk. 3:117. § (1.) bekezdése alapján a beszámoló elfogadásával egyidejűleg a 2015. évi üzleti évben kifejtett ügyvezetési tevékenységük megfelelőségét megállapító felmentvényt adjon. – szerepel az előterjesztésben.

A felmentvény, melyet a zrt. szeretne jóváhagyatni a testülettel, gyakorlatilag a társaság jognyilatkozata lenne arról, hogy a vezető tisztségviselő az értékelt időszakban a munkáját a társaság érdekeinek elsődlegességét szem előtt tartva végezte, illetve egy igazolás arról, hogy tevékenységét törvényesen és a társaság érdekeinek megfelelően folytatta.

A testület megadta a felmentvényt a társaság vezető tisztségviselői részére.

14:06 - Arácsért Alapítvány támogatása alpolgármesteri keret terhére

Az alpolgármester asszony az Arácsért Alapítvány Tavaszváró családi nap rendezvényét 50 ezer forinttal kívánja támogatni alpolgármesteri kerete terhére. A szavazást későbbre halasztották a testület tagok kis létszáma miatt.

14:25 - A Balatonarácsi Református Egyházközség fejlesztési támogatása

A Dunántúli Református Egyházkerület 2016. június 24-26-án rendezi meg Balatonfüreden a dunántúli reformátusság seregszemléjét a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központban. A rendezvényre sok látogatót várnak, a szombati napra várhatóan 8000 fő érkezik. A fesztivál programja kiemelkedő, turisztikailag is jelentős bevételt hoz.

A javaslat szerint a Református Egyházi Napok Dunántúl, azaz a REND fesztivált az alábbiak szerint támogatná az önkormányzat: Dunántúli Református Egyházkerület támogatása 1 200 000 forinttal a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében, továbbá a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központ támogatása 1 600 000 forint + áfa mértékben a rendezvény technikai kiszolgálása érdekében.

Bóka István polgármester kiemelte, hogy igen jelentős rendezvényről van szó, mely színesítheti a város programját. A javaslatot mindenki támogatta.

14:33 -  A Vagyonvédelmi Közalapítvány megkereste Bóka István polgármestert, hogy a Kuratórium döntése alapján az idei évben is anyagi támogatást kíván nyújtani – Balatonfüred Város Önkormányzatán keresztül - a "Rendőrség napja” alkalmából átadandó elismerésekhez. A Vagyonvédelmi Közalapítvány Kuratóriuma a "Rendőrség napja” alkalmából átadandó jutalmakra 381 955 forintot, az önkormányzat által biztosított 80 ezer forint kiegészítésére 72 782 forintot, továbbá emléktárgyakra 45 263 forintot, összesen 500 ezer forintot szavazott meg.

A Közalapítvány az önkormányzat közreműködését kérte, hogy az általuk biztosított összeget az önkormányzat adományaként ajánlja fel a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság részére a Balatonfüredi Rendőrkapitányságnak célzott támogatásként.

14:42 - Balatonfüred Város Önkormányzatának 2015. évi éves ellenőrzési jelentését a belső ellenőrzési feladat ellátásáról, valamint a  Szociális Alapszolgáltatási Központ tevékenységéről, térségi feladatairól szóló beszámolót egyhangúan elfogadták.

15:25 - A Lipták Gábor Városi Könyvtár 2015. évi beszámolóját is elfogadta a testület, illetve megköszönték Sárköziné Sárovits Hajnalka igazgató és munkatársai áldozatos munkáját. Emellett a testület elfogadta a könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását is.

15:33 - Az előterjesztések között szerepelt a javaslat a Komor, Helka megmentője c. kötet támogatására. Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője és a javaslat előkészítője az előterjesztéshez hozzáfűzte, idén minden rendezvényhez szeretnének gyermekprogramokat is kapcsolni és gyerekbarát kezdeményezéseket támogatni, így szeretné, ha ennek a kötetnek a megjelentetését is támogatná az önkormányzat. A testület elfogadta a javaslatot.

15:40 - A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület 2015. évi szakmai és pénzügyi beszámolóját is elfogadta a testület, kiemelték, igazán részletes az előterjesztésben megtalálható beszámoló, valamint sajnálatukat fejezték ki, amiért Vászolyiné Dobrosi Ágnes, a turisztikai egyesület elnöke lemondott tisztségéről.

15:45 - Javaslat a Borhetek részvételi szabályzatának módosítására

Balatonfüred Város Önkormányzata idén augusztus 6-28. között rendezi meg a hagyományos, legnagyobb turisztikai vonzerővel rendelkező rendezvénysorozatát, a Balatonfüredi Borheteket a Tagore sétányon.

Az előző évek gyakorlatát folytatva az érdekelt szakmai szervezetek képviselőinek javaslatait, valamint az elmúlt év tapasztalatait figyelembe véve átalakított részvételi szabályzatot és pontrendszert készítettek. Az idei évben a dátumokat és a határidőket aktualizálták. Továbbra is céljuk ösztönözni a helyi borosgazdákat arra, hogy Balatonfüred közigazgatási területén ne legyenek elhagyatott, megműveletlen szőlőültetvények.

Pálffy Károlyné képviselő javasolta, hogy a jövő évi rendezvényre csökkentsék az árusok számát, illetve csak egyéves szerződést kössenek egyes kitelepülőkkel. Bóka István nem zárkózott el ennek megtárgyalásától sem, de most az eredeti javaslat elfogadását javasolta, amelyet a testület egyhangúan el is fogadott.

15:50 - A balatonfüredi Tündérkert Óvoda óvodavezetőjének, Pungor Évának első ciklusos intézményvezetői megbízatása 2016. július 31. határidővel lejár. Magasabb vezetői beosztást nyilvános pályázat útján kell betölteni. A 2011. évi CXC törvény 67. §-ának 7. pontja értelmében a pályázat kiírása mellőzhető, ha az intézményvezető ismételt megbízásával a fenntartó és a nevelőtestület egyetért.

Ahogy Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője is kiemelte, eddig is bizalmat szavaztak az eddigi óvodavezetőnek, így kérte, ahogy a javaslatban szerepel, hogy a nevelőtestület 1. számú mellékletben szereplő támogatása alapján a jelenlegi intézményvezetőt, Pungor Évát a Tündérkert Óvoda intézményvezetői posztjának betöltésére a következő 5 évre bízza meg a testület. A javaslatot a testület elfogadta.

Mindeközben a Balatonfüredi Óvárosi Óvoda óvodavezetőjének, Kovács Alíznak is lejár intézményvezetői megbízatása 2016. július 31-én. A képviselő-testületi előterjesztésben ezen intézményvezetői állás betöltéséhez új pályázat kiírására tesznek javaslatot, hogy a 2016/2017-es nevelési év kezdete zökkenőmentes legyen. A javaslatot a testület elfogadta.

15:55 - Együttműködési megállapodás Vác Város Önkormányzatával

Az elmúlt években számos példaértékű kulturális kapcsolatot épített ki a város magyarországi településekkel, amelyek eredményeként kiváló művészeti csoportokat láthattak vendégül, valamint a helyi művészeti csoportjaik bemutatkozási lehetőséget kaptak a partnertelepüléseik rendezvényein. A kulturális kapcsolatokon túl a turizmus területén is együttműködtek partnertelepüléseikkel, turisztikai vásárokon, fesztiválokon vettek részt kiállítóként.

Az idei évben – folytatva a megkezdett együttműködések sorát – Vác városával szeretnének kulturális partnerségre szóló együttműködési megállapodást kötni, amit a 2016. április 29-én tartandó XXV. Jókai-napok keretében írnak alá.

A további napirendi pontokat zárt ülés keretében tárgyalta a testület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!