Balatonfüred

2016.05.31. 20:35

Nem fizették meg a jogdíjat

Veszprém – Szerzői jogok megsértése miatt bocsátotta próbára vendéglátóhelyeket üzemeltető cégek korábbi vezetőit a Veszprémi Törvényszék.

Marton Attila

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület egy balatonfüredi étterem és diszkót, valamint egy székesfehérvári sörözőt üzemeltető cégek korábbi ügyvezetői ellen indított eljárást . A szervezet képviselője 2008 és 2011 többször tartott ellenőrzést a vendéglátóhelyeken.  A balatonfüredi szórakozóhelyen a rádió és tévé üzemeltetésével, valamint az időközönként megtartott diszkóval sértették meg a szerzői jogot, míg a székesfehérvári sörözőben a gépzene és a televízió után kellett volna fizetni a jogdíjat. Az engedély csak a jogdíj megfizetésével járt volna, a vállalkozások közül csak az egyik fizette meg a jogdíj kisebb részét, késve. Az ügyben két évvel ezelőtt született elsőfokú ítélet, ám azt a Veszprémi Törvényszék hatályon kívül helyezte. A Veszprémi Járásbíróság az elsőrendű vádlottat két, míg a másodrendű vádlottat egy év próbára bocsátotta. A másodfokon eljáró törvényszék helybenhagyta az ítéletet, valamint abban pontosította, hogy a másodrendű vádlottnál megállapította, mintegy 1,9 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Artisjusnak.

Címkék#jogdíj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!