Balatonfüred

2016.07.15. 19:20

Legendás fényképek - Több rendezvény kapcsolódott a vitorlásversenyhez

Balatonfüred - A 48. Kékszalag Nagydíj a vihar ellenére is rengeteg érdeklődőt vonzott a településre, akik a verseny mellett számos kulturális kísérőrendezvényen is részt vehettek.

Kekk Sára

Több ezer látogatót vártak ebben az évben is Balatonfüredre a tókerülő verseny idejére. A Kékszalag alatt a városban számos kulturális rendezvényt tartottak, többek között a sétányon a VinCE Balaton borfesztivált és a múzeumokban a Kékszalag éjszakáját. A Vaszary Galériában, a Jókai Mór Emlékházban, a Városi Helytörténeti Gyűjteményben és a Vitorlázeumban is érdekes tárlatok és gyermekfoglalkozások várták a látogatókat, így aki a sport mellett egy kis kulturális kikapcsolódásra vágyott, csak el kellett sétálnia a parttól százméternyire lévő Honvéd utcáig. A Vaszary Galéria padlásán A Kékszalag legendája című kiállítás régi fényképekkel és remek történetekkel mutatta be a tókerülő verseny múltját. Ráadásul a galériában a kék ruhában érkező látogatóknak meglepetéssel kedveskedtek a szervezők, hiszen ezen az éjjelen minden a kékről és a hajózásról szólt Balatonfüreden.

A Kékszalag Nagydíj történetét egy stégszerűen kialakított pallóról nézhetik meg az érdeklődők Fotó: Kekk Sára

Tárlatvezetések, családi alkotóműhely és kerekasztal-beszélgetés a szobrászatról szerepelt a programok sorában. Neves művészettörténészek invitálták egy sétára az érdeklődőket a reformkori városrészben. Sötétedés után - zenei kísérettel - fénnyel festették meg a Vaszary-villa épületét, valamint a Kékszalag éjszakáján a Vaszary Galéria, a Jókai-emlékház, a Városi Múzeum és a Vitorlázeum is este tíz óráig várta a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!