Balatonfüred

2016.04.29. 13:26

Jókai-napok Balatonfüreden - Őrzik az író emlékét

Balatonfüred - A mai korra oly jellemző analfabetizmus fenyegeti Jókait és a könyvekbe foglalt örökségünket - mondta megnyitóbeszédében Szőcs Géza költő, miniszterelnöki tanácsadó a Jókai Mór Emlékház udvarán.

Kekk Sára

Mindemellett az irodalom melletti kiállásnak nevezte a vasárnapig tartó rendezvénysorozatot Szőcs Géza. Ahogy fogalmazott, sokan már csak a felszíni megtisztulást választják a lélek megtisztítása helyett, ezért kell azonosulni olyan történésekkel, melyek a könyveket mentik számunkra.

A megnyitón Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere elmondta, a település mindennapjainak része Jókai Mór és emléke, hiszen nem csak az emlékház és a szobor, hanem a város saját folyóirata is őrzi az író ránk hagyott örökségét.


A megnyitóünnepséget a hagyományos koszorúzás követte, majd a programsorozat folytatásaként az ünneplőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a megújult Jókai-villát. A korra jellemző módon berendezett és Jókai Mór személyes tárgyait bemutató villa nyolc bemutatóterébe számos újítás került az elmúlt időszakban. Többek között az író dolgozószobájában Az arany ember című 1918-ban készült Korda Sándor forgatta némafilmből lehet látni egy hosszabb részletet, ami ritka kuriózum. Emellett megújult Jókai Mór távcsöve, a villa északi verandáját is teljesen átrendezték, ide Jókai utópisztikus könyvében, A jövő század regénye című művében leírt szerkezetek makettjeit állították ki.

A délelőtt folyamán a rendezvénysorozathoz kapcsolódva Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Jókai-napi kiskönyvsorozat szerkesztője bemutatta 14. kötetüket, majd délután az érdeklődők megismerhették Balatonfüred emblematikus részét, a reformkori városrészt egy séta keretében.

Az estét az Anna Grand Hotelben rendezett gálaesttel zárják, amelyen aláírják Vác és Balatonfüred 2016. évi kulturális együttműködéséről szóló megállapodást, majd a műsorban fellép Cs. Nagy Ildikó zongoraművész, Dónusz Katalin énekművész, Módri Györgyi színművész és Bánó Tamás gitárművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!