Balatonfüred

2015.04.28. 18:22

Hajógyári dolgozókat hívtak össze

Jó mulatság, férfi munka volt- mondta a hajógyár utolsó igazgatója a gyárban töltött évekről. Régi dolgozók is meséltek az emlékeikről.

Prevics Éva

80 éven felüli egykori hajógyári dolgozóknak tartott kerekasztal-beszélgetést a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület. Összesen 16-an meséltek az érdeklődőknek arról, milyen volt a munka a híres gyárban, hogyan teltek az inasévek, milyen munkákban vettek részt, hogyan jöttek ki főnökeikkel és melyek a legszebb emlékeik. A legidősebb dolgozó, aki eljött a találkozóra a 97 éves Székely Sándor volt. Ő körülnézett a teremben és megjegyezte, milyen sok szép hölgy van, majd hozzátette, hogy a hajógyárban sajnos kevés nő dolgozott.

A nyugdíjas szakemberek sok humorral és nosztalgiával beszéltek a dolgos évtizedekről, volt aki egykori mesterével, vagy vezetőjével találkozott a Balatonfüredi Yacht Clubban tartott összejövetelen.

Az egykori dolgozók elmondták: a nehéz időkben sok embernek nyújtott megélhetést a hajógyár. Tisztességes és hatékony munka folyt a gyárban, mely mind a fizikai munkások, mind pedig a tervezők részéről komoly szakértelmet igényelt. Soha semmilyen panasz nem érkezett az elvégzett munkára. Egyikük (Somogyi István) kiemelte, legkellemesebb hajógyári emléke, hogy ott ismerte meg a feleségét.

Az összejövetelen Forsthoffer Ferenc a hajógyár utolsó igazgatója elmondta: Balatonfüred város összeforrt a hajógyárral. Köszöntő beszédét úgy zárta: " jó mulatság férfi munka volt."

A város polgármestere kiemelte: a hajógyárról, az ottani eseményekről mindig keringtek a városban történetek, ez pedig azt jelentette, hogy az emberek szerették az üzemet. Bóka István elmondta: édesapja is egész életében a hajógyárban dolgozott, ami sokaknak sokkal több volt, mint munkahely. Azt mondta: Balatonfüreden indult el a modern kori gőzhajózás és a modern kori hajózás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!