Balatonfüred

2016.10.18. 19:15

Értékeket mentettek - Márfi Gyula érsek áldotta meg az új parkot és keresztet

Balatonfüred - Márfi Gyula veszprémi érsek szentelte fel a balatonfüredi Vöröstemplomnál a plébánia mellett felújított parkot és egy elhanyagolt, szintén rendbe hozott keresztet.

Forgács Ádám

Dasek Viktor balatonfüredi plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a kereszt és park munkálataiban. Elmondta, az egyházközösségi képviselő-testületi tagok kezdeményezték, hogy a Kossuth utcában lévő, elhanyagolt keresztet hozzák rendbe. Miközben dolgoztak a kereszt megmentésén, jött az újabb gondolat, hogy újítsák fel a plébánia melletti, szintén rossz állapotban lévő parkot. A két gondolatot összekapcsolták, és úgy döntöttek, a felújított keresztet a megújított parkban állítják fel - idézte fel a plébános. Az ötletet támogatta Bóka István polgármester is, és a városi fejlesztési keretből négymillió forintot biztosított a munkálatokhoz.

Márfi Gyula veszprémi érsek szentelte fel és áldotta meg a plébánia előtti új parkot és keresztet
Fotó: Forgács Ádám

Az érsek által felszentelt parkot Szent II. János Pál pápáról nevezték el, és megnyitották a látogatók előtt: ezentúl bárki megpihenhet, imádkozhat itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!