Balatonalmádi

2016.06.05. 11:32

Veterán gépcsodák a tónál

Balatonalmádi – Mintegy száz veterán autó versenyzett a Balaton-felvidéken hétvégén. Az oldtimereket több helyszínen is megcsodálhatták az érdeklődők.

Marton Attila

Az Oldtimer-szuperkupa versenysorozat idén négy futamból áll, a Balaton Classic Ramada Grand Prix a második volt a sorban, utóbbit immár kilencedszer szervezték meg. A résztvevők számát idén limitálták a szervezők, a versenyen ezúttal mintegy száz veteránautó indult el, a mezőnyben mintegy húszféle autómárka képviseltette magát, mondta Majosházi Péter versenyigazgató. A pénteki prológon a versenyzők nem csak gyakorolhattak a másnapi futamra, hanem a szombati rajtsorrend is kialakult.

A versenyzők a korábbiakhoz hasonlóan Balatonalmádiból indultak szombat reggel. Újdonság volt a korábbi évekhez képest, hogy a Balaton-felvidéki helyszínek mellett Siófokra is ellátogatott a mezőny, összesen 240 kilométeres utat tettek meg. A közúton a KRESZ betartásával közlekedhettek, így a verseny végső sorrendjét  elsősorban az ügyességi és szlalomfeladatokon elért eredmények befolyásolták.




Az autók között több kuriózumot is láthattak az érdeklődők. A legrégebben gyártott jármű az 1920-as években készült Salmson márkájú versenyautó volt. Szerepelt a mezőnyben  a Magyarországon ritkának számító, 1960-as években készült Citroen DS kabrió is, valamint több  amerikai Ford Mustang, Porsche 911-ek is, de nagy sikert arattak a Jaguárok is.

A verseny abszolút kategóriájában Marosi György – Marosiné Vince Ágota párosa nyert egy 1963-ban gyártott Alfa Romeóval. A szuper kategóriában a már említett Citroen kabrióval a Pásztor Tamás-Bata Éva kettős győzött, míg az open kategóriát Tamás Viktor és Szabó Éva kettős nyerte meg egy 1981-ben gyártott Mercedesszel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!