Balatonalmádi

2015.11.14. 18:59

Születésnapi gálaműsor vendégekkel - Tizedik évfordulóját ünnepelte a Botorka Táncegyüttes

Balatonalmádi – Egykori táncosok részvételével ünnepelte fennállása tizedik évfordulóját a Botorka Táncegyüttes.

Marton Attila

A gálaműsorra zsúfolásig megtelt a Vörösberényi Kultúrház, amelynek nézőterét a gála miatt amfiteátrumszerűen alakították ki. Bati János, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár vezetője köszöntőjében kiemelte, az együttes a település jeles eseményein – így a téltemetők-tavaszköszöntők alkalmával és a Szent Iván-éji mulatságokon is – évről évre fergeteges műsorral örvendezteti meg a közönséget.

A program egy ősbemutatóval kezdődött, az együttes két tagja, Jakab László és Végh Viktória által összeállított vajdaszentiványi táncot mutatott be. Az egyes táncokat az együttes támogatói, szimpatizánsai konferálták fel, ennek során a tíz év emlékezetes pillanatait, például a külföldi fellépéseket is felelevenítették a megszólalók. Elhangzott, az együttes létszáma 2005 óta változatlan, a tagcserék miatt összesen több mint harmincan fordultak meg a közösségben, többségük a szombati gálaműsorban is fellépett.

A Kovács Krisztián által vezetett együttestől kalocsai összeállítást, valamint kalotaszegi és Küküllő menti táncot is láthatott a nagyérdemű.

Az esten fellépett az együttest jelenleg kísérő Zagyva Banda és a táncosok első zenekara, a veszprémi Kőris zenekar. Mellettük egykori táncosok, továbbá Kádár Ignác, az Ajka-Padragkút Táncegyüttes vezetője is bemutatkozott, aki táncolt, énekelt és harmonikán is játszott. A gálán vendégként vett részt a Botorkával szoros szakmai kapcsolatot ápoló Ürömi Öröm Néptáncegyüttes néhány tagja is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!