Balatonalmádi

2016.08.20. 14:51

Példát és mintát ad Szent István

Balatonalmádi – A mai kor embere számára is iránytű a Szent István-i tisztesség és párbeszédre való törekvés, hangsúlyozta ünnepi beszédében Vrábel Anna, balatonalmádi szlovákiai testvértelepülésének polgármestere.

Marton Attila

A Szent Imre templomban tartott szentmise után a templomkertben rendezték a város augusztus huszadikai ünnepségét szombaton.

Fotó: Marton Attila

Szent István az igazság és a rend híve volt, uralkodói nagyságát nem győztes csatái, hanem szervező és irányító intézkedései, képességei tették a kor kiemelkedő királyává, fogalmazott ünnepi beszédében Vrábel Anna, Balatonalmádi szlovákiai testvértelepülése, Nyitragerencsér polgármestere. Hozzátette, az uralkodó Magyar Királyság megalapításával biztosította népe megmaradását. A Kárpát-medence egységének megteremtéséért dolgozott, az ország lakosainak biztonságot, békét, nyugalmat igyekezett teremteni.

Vrábel Anna úgy vélte, a huszonegyedik század emberének el kell tanulnia Szent Istvántól a tisztesség alapvető szabályait. Több emberséggel kell egymáshoz fordulnunk tekintet nélkül a másik nemzeti és nemzetiségi hovatartozására, anyanyelvére, politikai meggyőződésére, gazdasági helyzetére, nemére, bőrszínére és vallási meggyőződésére, hangsúlyozta.

Az ünnepség végén Bálint Sándor alpolgármester megszegte az új kenyeret, amelyből a jelenlévők kóstolót is kaptak. A rendezvényen közreműködött a Fourtissimo együttes, az együttes dalai között Széles Tamás színész verseket szavalt.

A Wesselényi strand előtti téren est nyolc órától egy dobszínház produkciójának tapsolhat a közönség, majd 21.15-től tűzijátékot tartanak. A program zárásaként 21.30-tól az Intermezzo Latin Club zenekar ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!