Balatonalmádi

2016.09.13. 19:20

Magához szólította hű szolgáját az Úr

Balatonalmádi - Életének kilencvennegyedik évében elhunyt Visy István kántortanító.

Civil Tudósítónktól

Visy István 1924-ben született a Pest megyei Tatárszentgyörgyön, szüleinek hatodik gyermekeként. A Visy családban a tíz testvér közül kilencen pedagógusok lettek, a példát bizonyára édesapjuktól kapták, aki kántortanító volt. 1943-ban már Visy István is megszerezte a kántortanítói, hitoktatói oklevelet a Szegedi Királyi Katolikus Tanítóképzőben. Első feleségével és négy gyermekével 1947-ben költözött Veszprém megyébe, Bakonyjákón lett kántortanító, majd 1949-ben Úrkútra helyezték át, ahol bányászénekkart vezetett, 1951-ben pedig Öcsre került. Könyvtárt szervezett, színdarabokat tanított, énekkart vezetett. Felesége halála után egyedül maradt kilenc gyermekével. 1967-től az almádi nevelőotthonban lett nevelőtanár, nagyon szerette a diákokat. Furulyaszakkört alakított velük, és vitte őket szerepelni névadó ünnepségekre, focizni, kirándulni.

Visy István életének kilencvennegyedik évében elhunyt Fotó: Töltési Erzsébet

Nyugdíjazása után a káptalanfüredi Boldogasszony-kápolnában szolgált kántorként, harmóniummal kísért énekével buzdította a híveket. Rendületlenül szolgált, egészen 2011-ig. Sokan énekelték vele a magyar népdalokra írt zsoltárok, például a Megkötöm magamat Isten kötelével, / Megtöltöm szívemet Isten igéjével kezdetűt. Bár a sorscsapások sűrűn érték - három feleségét veszítette el -, mindig derűs, mosolygós maradt, bízott a jó Istenben. Negyedik felesége, Klári szeretettel és gondoskodással vette körül haláláig. Márciusban, 93. születésnapján kilenc gyermeke, harmincegy unokája, tizenkét dédunokája ünnepelte. Temetése szeptember 17-én, szombaton 15 órakor lesz Káptalanfüreden.

Töltési Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!