Balatonalmádi

2016.08.05. 20:10

Jó borok és szórakozás

Balatonalmádi - A környékbeli borok mellett az ország távolabbi borvidékein termő nedűket is megkóstolhatnak az érdeklődők az Almádi borfesztiválon.

Marton Attila

A bor története az emberiség története, ami Magyarország esetében azt jelenti, hogy már honfoglaló elődeink megismerkedtek a borkészítéssel, fogalmazott megnyitójában Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kiemelte, az első borrégió besorolás Balatonalmádihoz kötődik.

Juhász Tibor és Győrfi Károly elnök, a Kelet Balatoni Borlovagrend tagjai. Köztük Nagy Zsanett, a Kelet-Balaton borkirálynője Fotó: Stiger Ádám

Keszey János polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a tizenharmadszor megrendezett fesztivál újra a kulturált borfogyasztást népszerűsíti. A vendégeket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a rendezvény fővédnöke és Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke is köszöntötte. A fesztiválra a hagyományoknak megfelelően a megye borvidékei mellett az ország számos tájegységéről érkeztek termelők Villánytól Szekszárdig, sőt, a határon túlról is egy erdélyi pincészetnek köszönhetően. Összesen húsz borász települt ki a Wesselényi strand előtti térre, ahol népi iparművészek portékái és többféle gasztronómiai csemege közül lehet választani.

Esténként fellépők szórakoztatják a közönséget a fesztivál idején. Tegnap a Rubato Band fúvószenekar adott koncertet, majd a Kid Rock & Roll egyesület táncosai mutatkoztak be, utánuk Charlie lépett fel. A borfesztivál estéin ajkai és veszprémi táncegyüttesek mellett színpadra lép a helyi balettcsoport, gyermek és felnőtt néptáncegyüttes, továbbá könnyűzenei produkcióknak is tapsolhat a közönség. A fesztivált idén is a Pannónia Kulturális Központ szervezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!