Balatonalmádi

2016.07.05. 18:50

Emlékezés a szentre - Kanadai kórus is fellépett a Templomok éjszakáján

Balatonalmádi - Helyi és a tengerentúlról érkező kórus fellépése, pánsípművész produkciója és Szent Mártonról tartott előadás színesítette a Templomok éjszakája rendezvényt hétvégén a vörösberényi erődített református templomban.

Marton Attila

A Honismereti és Városszépítő Kör a Turisztikai Egyesülettel tavasztól szeptember közepéig szervez vezetett sétákat heti váltással a Szent Ignác- és Szent Imre-templomba, a Szent Jobb-kápolnába, valamint a vörösberényi református templomba. Utóbbiba most a séta helyett Szent Márton tiszteletére koncertet és előadást szerveztek a berényi református egyházközséggel. Bevezetőjében Faust Gyula református lelkész emlékeztetett, a vörösberényi templomot a 11. században Szent Márton tiszteletére emelték. A rendezvényt Balatonalmádi Város Vegyeskarának kamarakórusa nyitotta meg a Szent Márton-himnusz című gregorián énekkel, az együttest Kovácsné Nagy Márta karnagy vezette. A helyi kórus után az alsóörsi Gaudium Kamarakórus adott elő egyházi énekeket Pusker János vezetésével, majd Schauermann János szombathelyi plébános tartott előadást a negyedik században élt szentről. Kifejtette, Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünneplik idén világszerte. A későbbi tours-i püspök Savariában, a mai Szombathelyen látta meg a napvilágot, apja tiltása ellenére mert kereszténnyé válni. Később püspökként is egyszerű, aszketikus életet élt, tevékenysége során mindig bízott a szó, a meggyőzés erejében: sokakban felébresztette a hitet és harcolt annak tisztaságáért.

A hazánkban vendégszereplő kanadai kórus spirituális dalokat adott elő a program végén
Fotó: Faust Zita

Az előadás után Kegye János pánsípművész adott koncertet a templomban, Bach és Händel művei mellett modern darabokat is megszólaltatott. A programot a többhetes vendégszereplésre hazánkba érkező kanadai Millar Chorale együttes koncertje zárta. A dallamos, könnyen befogadható vallásos és spirituális művek szövegének magyar fordítását kivetítőn követhette a hallgatóság. Az estébe nyúló program végén mindenki mécsest helyezett az erődfal lőréseibe, a rendezvényt szeretetvendégség zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!