Balatonalmádi

2016.02.11. 19:48

Az LMP javaslatai a terrorveszéllyel kapcsolatban

Balatonalmádi - Az LMP terrorizmus elleni javaslatai az ország és a magyar emberek jogainak biztonságát szolgálják.

Balla Emőke

Az LMP Balatonalmádiban tartja frakcióülését. Itt mutatták be a párt által kidolgozott intézkedéscsomagot, amelyet szeretnék, ha a kormány is támogatna. Az alaptörvény módosításához kétharmadra volna szükség; a kormány eddig nem mutatta be, melyek azok a hiányosságok, amik miatt szélesebb alkotmányos felhatalmazást tart szükségesnek, közölte Schiffer András.

Fotó: Penovác Károly

Az LMP társelnök-frakcióvezetője elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánynak hatvan napra „biankó csekket adjanak”. A meglévő különleges jogrendi formák (megelőző védelmi helyzet, szükségállapot, váratlan támadás) szabályainak kiegészítésével a kormány legfeljebb 72 órán át vezethetne be rendkívüli intézkedéseket. Támogatnak olyan alaptörvény-módosítást, amely konkrét terrortámadások elhárításában a Magyar Honvédség közreműködését lehetővé teszi, ha a rendőrség és a  nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint a kormánynak nem az ellenzékkel, hanem a terroristákkal kell harcolnia. Az LMP javaslatokat tesz a büntető törvénykönyv kiegészítésére, azt három helyen módosítaná. A jogszabályoknak alkalmasaknak kell lenniük arra, hogy a magyar emberek biztonságát szavatolják. Meg kell erősíteni a rendvédelmi szerveket. Meg kell oldani a rendőrség létszámhiányát, a rendvédelmi dolgozóknak méltányos fizetést kell adni, hogy a kijelölt feladatokat nagyobb felelősséggel végezhessék. Erről Gerstmár Ferenc, az LMP rendészeti és önkormányzati szakszóvivője, országos elnökségi tagja beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!