Balatonalmádi

2015.10.04. 13:37

Virágterápia, vegán életmód, kineziológia, szomatodráma, aerobic maraton

Balatonalmádi - Önmaguk megismeréséről, testi- és szellemi egészségükről, illetve a fogyatékkal élők problémáiról is hallhattak a diákok.

Kekk Sára

Az egészségnapi aerobic maratonon hat órán keresztül mozgathatták át izmaikat a résztvevők
Fotó: Penovác Károly

Szó szerint az egész nap az egészségről szólt a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégiumban, hiszen már délelőtt almaszeletekkel várták a diákokat a megterített asztalok az iskola előterében. A rendezvényt Gecs Mónika volt rádiós műsorvezető nyitotta meg, aki jelenleg az AlmadiART-nál dolgozik. Beszédében elmondta, hogy ő is a Magyar- Angol Tannyelvű Gimnázium padjait koptatta, így tudja, milyen problémákkal találkoznak a gyerekek a mindennapokban. Hangsúlyozta, fontos a kellő stabilitás, melyhez a külvilágból meríthetnek erőt a fiatalok, különböző módszerekkel, például az egészséges étkezéssel, sportolással vagy az életmódváltással. A megnyitó után a gyerekek szétszéledtek, hiszen rengeteg előadás és program várta őket, többek között szeretetmasszázs, elsősegély-nyújtás, jóga és csontkovács, de megismerkedhettek a virágterápia, a vegán életmód és a kineziológia, valamint a szomatodráma különleges világával is. Az egyik teremben pedig a a noszlopi rehabilitációs központ vendégei tartottak előadást, melyen két fiatal beszélt őszintén függőségük kialakulásáról, az emiatt megélt nehézségekről, visszaesésekről és a gyógyulási folyamatukról. Olyan nyíltan beszéltek erről a problémáról, illetve a a noszlopi rehabilitációs központban töltött hónapokról, valamint a terápiáról, hogy a gyerekek is nehezen jutottak szóhoz az előadás után. A másik tanulságos előadás a fogyatékkal élők problémáiról szólt, ahol Mesterházy Zsolt igyekezett bemutatni a fiataloknak azokat a nehézségeket, melyekkel bármely mozgáskorlátozott szembe találkozhat. Az elő-adások ideje alatt vért adhattak a fiatalok, melyre számos jelentkező akadt.

A legjobban várt program természetesen a terápiás kutyák bemutatója volt, a két golden retriever már érkezésükkor hatalmas rajongótáborra tett szert.

Az egészségnap egyik leghosszabb programja az aerobic maraton volt, ahol a bemelegítést követően, délután háromtól egészen este kilencig mozgathatták át izmaikat a fiatalok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!