Balatonalmádi

2015.07.24. 17:41

A világra nevelné a gyerekeket Böjte Csaba

Azt a gyereket, amelyik ősszel nem kap munkát a tanárokkal tartatná el Böjte Csaba.

Prevics Éva

Ezt a Pannónia Kulturális Központban tartott beszélgetésen mondta a ferences szerzetes. Szerinte ugyanis a fiatalokat ma arra kell nevelni, hogy megéljenek szülőföldjükön.

A Csillagösvény misszió keretén belül már harmadik alkalommal járt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Balatonalmádiban. Vele tartottak a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkórus tagjai is.

A Pannónia Kulturális Központban Zatkalik Andrással beszélgetett Csaba testvér. A program telt házas volt, rengetegen voltak rá kíváncsiak.

Böjte Csaba szerint a papok célja, hogy lelkesítsék az embereket. Úgy fogalmazott: "Az isten engem sokkal jobban szeret, mint én magamat...Bízhatunk benne, jó kezekben vagyunk. "

Hangsúlyozta: a mai ember nagy problémája, hogy mindenbe beleüti az orrát. Kommentel és hozzászól sokszor olyan dolgokhoz is, melyekhez nem is ért.

Azt mondta: ha a magyar nemzet egy leves lenne egy lábosban, sok minden lenne benne, de jókedv, derű, remény mintha kevesebb lenne az indokoltnál. Igazán nem az anyagi dolgok hiányoznak.

Kevesebb vicc van ma a világban, mint korábban, mindenki ideges, gondokkal küzd, ennek nem látja az okát. A Kárpát -medence magyarsága indokolatlanul rosszkedvű, pedig a jókedvű ember mindent gyorsabban meg tud oldani.

Azt mondta: egyszer megkérte a gyerekeket, hogy tévénézés közben írják fel a poénokat, de a kicsik üres lapokat adtak be. Ez is azt mutatja, hogy kevesebb humor van ma a világban.

Szerinte a legnehezebb körülmények között is ha valaki tud egy viccet mondani, megváltozik a körülményekhez való hozzáállás. Hiszen az ember még a halál kapujában is tréfálhat.

Isten selejtet nem teremt - mondta. Minden gyerek Isten ajándéka. A szeretet megszépíti az embert. Isten egy parancsot adott a pedagógusnak, a szeretet parancsát, nem azt, hogy ezt vagy azt neveljünk a gyerekből, csupán, hogy szeressük. Ha szeretnek egy gyereket, láthatóvá válik az az érték, amit Isten belehelyezett. A gyereket azonban erre a világra kell felkészíteni. Arra, hogy a szellemi, fizikai képességeit felhasználva megéljen a szülőföldjén. "Azt a gyereket, amelyik szeptemberben - októberben nem kap munkahelyet, azt a tanárokkal tartatnám el " -mondta.

A beszélgetés vezetője arról is kérdezte a vendéget, hogy mit gondol a menekültekről. Böjte Csaba azt mondta: ő árva gyerekeket fogad be, az ő gazdagsága tehát a befogadás.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet az Erdélyben rossz körülmények között élő, éhező gyerekeken igyekszik segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!