Bakonyoszlop

2015.09.24. 14:40

Tűzoltók, a falu mindenesei

A tűzoltók a legelismertebb emberek a társadalmunkban. Így van ez Bakonyoszlopon is, ahol a civil lánglovagok különös tekintélyt vívtak ki maguknak az elmúlt évtizedekben, mivel jelentős szerepet vállalnak a falu életében.

Mátételki András

Ha egy pillantást vetünk a honlapjukra, megtudhatjuk, hogy 1882-ben alakult meg a mai egyesület elődje. Ám ennél is emlékezetesebb évszám 1932, amikor a fél falu leégett. Ezen tűzeset emlékére állították a faluban Szent Flórián szobrát. A tűzoltók tizenöt évvel ezelőtt is felhívták magukra a figyelmet, amikor 2000 karácsony másnapjának hajnalán lángnyelvek csaptak fel az Eszterházy-kastély tetőszerkezetéből. A több tucat állami gondozott gyereket kellett kimenekíteniük, majd ezzel egy időben az oltást is megkezdeni. A lángok megfékezésében segítségükre voltak a hivatásos kollégáik. Ezért az akciójukért az oszlopiak országos és megyei szinten kellő elismerést kaptak: jutalmul korszerű védőfelszerelésekhez jutottak.

Pár hónappal később újjáalakult, s megfiatalodott a csapat: a ’60-as évek óta a parancsnoki tisztet ellátó Czingiszer Ottó átadta a stafétabotot fiának, Tibornak.

- Tizenhat helybelivel alakítottuk újjá az önkéntes tűzoltóságot, amely 2003-ban kiemelten közhasznú szervezet lett. A bejegyzésre azért volt szükség, hogy részt vehessünk a pályázatokon. Rá két évre Hédl József, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének és az akkori zirci tűzoltóparancsnoknak, Varga Zsoltnak köszönhetően kaptunk egy Ford szerkocsit, amellyel a szivattyút és a tömlőket tudtuk a helyszínekre vinni. Aztán 2009-ben megalkudtunk a jászárokszállási kollégákkal, akiktől sikerült megvennünk egy 16 éves IFA tűzoltókocsit. Ez persze nem jöhetett volna létre a környékbeli falvak, vállalkozók és az önkormányzatunk támogatása nélkül. Mivel nem volt szertárunk, a járgány a szabad ég alatt állt valamelyikünk udvarán. Két évvel ezelőtt meghívást kaptunk a polgármesterünkkel, Wolf Ferenccel együtt a németországi Traunsteinbe, ahol az ottani önkéntesek gépjármű-parkjától elámultunk. Egy 30 éves Iveco Magirus láttán csak sóhajtoztunk, hogy milyen jó lenne nekünk egy ilyen Beszélhetünk róla, hangozott el a sokat sejtető mondat az akkori parancsnok szájából, aki még abban az évben nekünk ajándékozott egy kilencszemélyes Opel kisbuszt, amiben az alapvető felszereléseink is elférnek. Az igazi csoda viszont tavaly tavasszal történt, amikor értesítést kaptunk, hogy elvihetjük a 40 ezer kilométert futott, vízzel és habbal is oltó Magirust azzal a feltétellel, ha a 14 milliót érő gépjárműnek szertárat építünk. Ez év nyarára elkészültünk vele.

Czingiszer Tibor elmondta, társai is hozzák asszonyaikat a rendezvényekre, versenyekre
Fotó: Mátételki András

Ezt kimondani könnyű, mert hogy a kivitelezés feszített tempót és komoly összefogást kívánt. A Bauxitbányától ingyen megkapták területet, az Eoszén Kft. pedig a téglát vásárolta meg. Három pályázaton nyert pénzből megvették a többi építőanyagot, aztán a helyi vállalkozók ingyen felépítették a 70 négyzetméteres szertárat. Összegezve: az anyagköltség 6 millió forintot tett ki, s ugyanennyit ért a segítők társadalmi munkája.

A júliusi átadó ünnepségen Czingiszer Tibor parancsnok megkapta Az év Veszprém Megye Önkéntes Tűzoltója címet addigi munkája elismeréséül, valamint elhangzott: júniusban átvette a Magyar Tűzoltó Szövetségtől a Gróf Széchényi Ödön emlékplakettet.

A példás összefogás abból ered, hogy a lánglovagok mindent megtesznek a faluért. Sport- és falunapokat szerveznek, karácsonykor fát állítanak a templom alatt, s vendégül látják a helybelieket. És persze mindenki tisztában van azzal, hogy milyen veszélyeket rejt a vörös kakas felröppenése .

Tűz esetén sms-ben fut be a riasztás a megyei központból, s láncszerűen mozgósítják egymást. Erre a feladatra összesen 19-en állnak készen. Ilyenkor legfőbb teendőjük, hogy a tűzcsapokra felszereljék a tömlőket, s ha még akkor sem érkeztek ki a hivatásosak Zircről vagy Pétfürdőről, megkezdik az oltást. Ha a helyzet úgy hozza - főleg télen -, a 82-es úton is besegítenek egy-egy kocsi árokból való kihúzásával. Az egyesület látja el a környező falvak tűzvédelmét is, valamint alapító tagjai a Kelet-Bakony Mentőcsoportnak.

A német tűzoltó barátaik legutóbb is elcsodálkoztak azon, hogy már az általános iskolások is tűzoltóversenyre járnak, s szép eredményeket érnek el. Megyénkben persze köztudott, hogy az oszlopiak a versengéseken a különböző kategóriákban számos dobogóst helyezést értek el minden évben. A falunak asszony, ifjúsági leány, gyermek leány, ifjúsági fiú és gyermek fiú csapata is van a felnőtt férfin kívül.

Baumgartner István, az egyesület titkára megmutatta az ifjúsági klub egyik falát beborító serleggyűjteményt

- Sem nálunk, sem a barátaimnál nincs morgás otthon, hogy miért megyünk már megint „tűzoltóskodni”, ugyanis mi visszük magunkkal az asszonyainkat is a rendezvényekre, összejövetelekre és persze a fiatalokat is, akik idővel a helyünkbe lépnek. Megjegyzem, nekik saját klubjuk van, pár éve a posta volt helyiségét hozták rendbe, ahol főleg hétvégenként gyűlnek össze. Az egyik falat szinte beborítja a több tucat serleg, kupa, amelyeknek a megszerzésében nekik is jelentős szerepe volt.

Czingiszer Tibor elmondta még, hogy a távlati terveik között szerepel a szertár bővítése, ahol fedett tető alatt tárolnák a kisbuszukat, a majdan megépülő teraszon pedig rendezvényeket tartanának, továbbá kialakítanak idővel mosdót is. Minderre majd pályáznak, mert még az épület vakolására is gyűjteniük kell. Lépésről lépésre fejlesztenek a jövőben is közös összefogással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!