Bakonynána

2017.08.17. 10:32

A 4400 adag sem volt sok a gombócból

Röpke két és fél óra alatt elfogytak a frissen főtt, húsos és édes gombóckülönlegességek a IX. Gombócfesztiválon Bakonynánán, a nagy sikerű rendezvény kezdi kinőni a kistelepülés kereteit.

Laskovics Márió

Kilencedik alkalommal rendezték meg szombaton a kicsivel több mint ezer lelkes Bakonynána sportpályájánál a Gombócfesztivált, amire idén körülbelül négyezer érdeklődő érkezett.

Az önkormányzat, a német nemzetiségi önkormányzat, és a Bakonynánai Német Nemzeti Hagyományőrző és Származáskutató Egyesület közös rendezvényét Ovádi Péter, a Fidesz veszprémi választókerületi elnöke nyitotta meg, majd a családosok folklór blokkot és az Eleven Gyerekzenekar műsorát, a Budapesti Utcaszínház vígjátékát, valamint a Gerence Néptáncegyüttest láthatták.

Nagy keletje volt a húsos és édes gombócoknak, hosszú sor kígyózott a kínálósátornál
Fotó: Simonné Rummel Erzsébet

Utánuk megkezdődött a nevesebb előadók sora: Polgár Peti, DJ Szatmári és Jucus, Fekete Dávid, Dér Heni, az Irigy Hónaljmirigy, Matyi és a Hegedűs, a Dupla Kávé és Köteles Cindy húzta a talpalávalót, a kitartóbbak egészen hajnalig vigadhattak Kicsi MC-vel. Kísérőprogramként főzőversenyt, kispályás focibajnokságot, erőemelő bemutatót, egészségügyi szűrősátrat, tűzoltóautót, ugrálóvárakat, rodeó bikát, trambulint, arcfestést, kézműves sátrat, lufibohócot, csillámtetoválást, és tombolát kínáltak. Természetesen a hangsúly leginkább a húsos és édes gombócok kínálásán volt.

Simonné Rummel Erzsébettől, a fesztivál ötletgazdájától, a település alpolgármesterétől, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnökétől megtudtuk, mintegy 4400 adag gombócféleséget, továbbá jellegzetes sváb ételeket, mártásokat kínáltak támogatójegy ellenében. A bevételt a következő évi fesztiválra, illetve a helység gyereknapjára forgatják vissza.

- Nagyon jó volt az idei program, választékos műsorokkal, folklórral, sztár fellépőkkel, éjjeli bulival készültünk. Már tavaly is csúcsra járatott volt a fesztivál, de idén mintegy négyszer annyi látogatót fogadtunk. A falu apraja-nagyját megmozgattuk, nagyon sok helyi lakos készített gombócokat, és a kínálósátorban is sokan segédkeztek. Folyamatosan főztük és hordtuk a háztól a friss gombócokat, 15 órától kínáltuk, 17.30-ra mind elfogyott. Úgy tűnik, hogy ízlett a vendégeinknek. Sajnos nem jutott mindenkinek gombóc, pedig minden évben egyre többet készítünk. Eljutottunk arra szintre, hogy szinte kinőtte a kistelepülést a Gombócfesztivál – foglalta össze a tapasztalatait Simonné Rummel Erzsébet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!