Koszorúzás a kitelepítés emléknapja alkalmából

Az ünnepségen magyarul és németül is köszöntötték a jelenlévőket, majd a bakonynánai Edelweiß Német Nemzetiségi Dalkör ünnepi műsorát hallhatták a vendégek.

Horváth Lajos eperes úr és Heilig Ferenc

Heilig Ferenc, a Veszprém Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a megemlékezésen elmondta: az országgyűlés öt évvel ezelőtt döntött arról, hogy január 19. a magyarországi németek kitelepítésének emléknapjává váljon, hiszen 1946-ban ezen a napon kezdődött meg a magyarországi németek szervezett elűzetése, az otthonaikból kényszerrel nyugatra telepítendő első budaörsi lakosokat szállító vonatszerelvény elindításával. Beszédében kihangsúlyozta, hogy „..mi vagyunk a felelősek, hogy gyermekeink is ismerjék a múltunkat és méltó módon emlékezzenek rá!"

Heilig Ferenc, Veszprém Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Horváth Lajos esperes úr elmondta, hogy nagyon fontos, hogy jól tudjunk emlékezni azokra, akik elszenvedték az embertelenségnek ezt a fajtáját. „ Nem a mi dolgunk megküzdeni az ellenséggel, Jézus mindent jóra tud fordítani. Ő a megoldás mindenre!" – hangsúlyozta a plébános úr. A mise végén, németül hangzott el a közös imádság.

Ezt követően Dr. Tóth Ágnes történész, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa tartott beszámolót: A múlt birtokbavétele önmagunk megismerése, a magyarországi németek kitelepítése címmel.

Bakonynánai Edelweiß Német Nemzetiségi Dalkör

Előadásában elmondta, hogy „ A felelősség nem megosztható, és nem átruházható. Ha a jelent meg akarjuk szabadítani a múlt terhétől, hogy szabadon, vagy legalábbis szabadabban élhessünk a jövőben, akkor nem elegendő a múlt eseményeinek a föltárása, a tények megállapítása. Meg is kell értenünk azokat. Nem annyira azt, hogy mi történt, hanem azt, hogy hogyan, és miért történt. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ki-ki szembenézzen az adott folyamatban játszott felelősségével, amely mindig a körülmények által megszabott kényszerek és lehetőségek közötti választásban rajzolódik ki."

A történész kihangsúlyozta, hogy „Van azonban a múlt elbeszélésének egy másik formája, és ez a tanúé. A tanúé, aki azért idézi fel emlékeit, hogy formát, tehát értelmet adjon életének és ezzel identitást teremtsen magának. A két elbeszélő - történész és tanú –nem ugyanolyan módon kezeli az igazságra törekvést, a kétféle elbeszélés mégis kiegészíti egymást. A tanú elbeszélése gazdagítja a történészét, mert az egyedi, a semmi mással össze nem vethető személyeset mutatja meg."

Dr. Tóth Ágnes történész

Azt is elmondta, hogy talán kevésbé ismert tény, hogy a Magyarországról elűzött 220 ezer német közül mintegy 15  ezren visszaszöktek. Vállalták az illegális határátlépés kockázatát, az újbóli kitoloncolás veszélyét, az évekig tartó társadalomalatti lét minden szenvedését. Vállalták, mert nem akartak lemondani önazonosságukról, a szülőföldhöz, a hazához való jogukról.

Ahogy ők fogalmaznak: „Csak egy darab kenyeret akartam enni, de azt  otthon akartam.", „Hazavágytunk, ahol a bölcsőnk állt és nem más országba." „Was Heimat ist, kann ich nicht / sagen, ich muß das in meinem armen Herzen tragen."

Koszorú, a templom falán

A magyarországi németek II. világháború utáni története a magyar társadalom múltjának is részét képezi. Hozzánk tartozik. Nélküle nincs nemzeti önismeret. Csak ország van, és nem közös haza. - zárta gondolatait Dr. Tóth Ágnes.