Az utolsó favellakészítő - Bakonybélben Réz István még a hagyományos technológiát alkalmazza

Réz István, mint mondja, mindig kapcsolatban volt a fával. Famunkás édesapjától sokat tanult, akitől egyedi szerszámokat is örökölt. A faluban a helyiek annak idején mindenféle faszerszámot készítettek és árusítottak.

- Nagy hagyományai voltak itt régen a faárukészítésnek, volt, aki jármot, favellát, gereblyét csinált, de igyekeztek mást is készíteni. Az árut általában a kereskedők vitték el, de voltak, akik lovas szekérre pakolták azt, úgy járták a falvakat, megyéket. Néha hetekig elvoltak egy-egy szállítmánnyal, cserekereskedelem is zajlott, de pénzért is adtak el szerszámokat. Egy létráért, mint ez is itt (mutatja), három-négy kosár kukoricát kértek. Kosárszám adták el a szerszámot, majd hozták haza a termést - meséli az egykori szokásokat Réz István. A bakonybéliek kevés művelhető földterülettel rendelkeztek, ezért szükségük volt a gabonafélékre. Voltak, akik részes aratást vállaltak, így szerezték meg a kenyérgabonát és a hizlalnivalót.

Az ötágú törekvella még ritkább, mint a háromágú favella. Réz István minden darabot kézzel készít Fotó: Kutasi Zsófia

- Én is voltam részes arató jó pár évig. Nagyon kemény munka volt, hajnaltól késő estig dolgoztunk a földeken. De hát bírtuk - emlékezik vissza Réz István. Ő egykor az erdőn keresett munkát, tisztítást, fakitermelést, végül erdész lett. A hatvanas években Sárváron végezte el az erdészeti szakmunkásképzőt, majd erdészeti technikumba ment 1976-ban. Nyugdíjazásáig erdészként dolgozott.

Már a nyugdíjba vonulás előtt elkezdte a faszerszám- készítést, először söprűnyeleket csinált. - Egyszer Szombathelyről jövet láttam bazárosoknál egy favellát, ami nagyon csúnya volt. Elhatároztam, hogy én is csinálok favellát, mert már csak egy ember készített ilyet. Arra gondoltam, ha meghal, nem lesz, aki ezt a mesterséget továbbvigye - mondja Réz István, aki Erdélyben is látott ilyen eszközt, de ott azt más technológiával készítették.

1945-46-ig sok faszerszámra, többek között favellára is szükség volt. A három-ágú alkalmatossággal elsősorban a szénát forgatták. A vasvillával ellentétben nem ment a földbe, a széna is jobban megmaradt rajta. Régen kint az erdőn készítették, ahol volt víz és megfelelő faanyag. Az ötvenes években, amikor a mezőgazdasági gépesítés teret hódított, csökkent a kereslet, fokozatosan megszűnt rá az igény. Ma már inkább díszként használják, akinek egy-két lova, tehene van, még előfordul, hogy dolgozik vele, mivel a széna forgatásához kifejezetten praktikus.

A favella elkészítése nagy gyakorlatot igényel. Réz István az alapanyagot a környező erdőkből szerzi, ami lehet bükk, kőris vagy juhar. A mester elmondja, ki kell választani a megfelelő fát, ami nem lehet akármilyen, csak egyenes szálú. Régen úgy hasították a rönköt kétfelé, majd négyes hasábokra. Supnak mondták a mértékegységet, ami alapján egy sup egy vella nyelet adott ki. A favella kézi munkával készül, melyhez speciális szerszámokra van szükség, például toporra. Réz István megmutatja az eszközöket, melyeket még édesapja használt és készített.

- A vonókés használata fontos, aki ezzel nem tud dolgozni szaporán, ne is kapjon bele vellát készíteni - mondja.

A különböző ágaknak a kifaragás után egy nagy üstben forrásban lévő vízben 15-20 percig kell állniuk, majd a maratóba, a nagyhajtóba és a kishajtóba kerülnek. A füstölőkunyhóban 24-36 órát áll a szerszám, ahol megkapja a színét, emellett kiszárad, és a megfelelő alakot is felveszi. Végül az ágak végeit kihegyezi a mester, mint mondja, ezért lesz olyan, mint a szarvasagancs vége.

- Mindig szerettem a fát megmunkálni. Szép. Ezt szeretni kell, egy-egy darab, ha elkészül, örül az ember, hogy jól sikerült. Egyre jobban sikerül, mennél több a gyakorlat. Ehhez sok gyakorlat kell, az az igazság - mondja. Réz István nyolcvannégy évesen ma is egész nap dolgozik, reggeltől estig. A szerszámos fészerben, ahol éppen egy cicamama lakik a kicsinyeivel, sorakoznak a munkái: házi kenyérsütő lapát, szánkó, fejőszék, gereblye. Egy kis talicska is előkerül, ezt a dédunokájának készítette a mester. Azt sajnálja, hogy a favellakészítés hagyományát senki nem viszi tovább:

- Sok gyakorlás kell hozzá. Én gyerekkoromban már bilickét csináltam. Akik ma gépekkel dolgoznak, azok közül nem tudná megcsinálni a favellát senki sem.