Badacsonytomaj

2015.04.27. 08:53

Megyénkben is elszaporodott az aranysakál

Badacsony – A vad élelmet keresve már az ember közelségétől sem fél, akár fényes nappal megjelenik a lakóövezetekben.

Tremmer Tamás

Az elmúlt év végén találkoztak először aranysakállal (nádi farkas, toportyán) a környéken, azóta azonban rendszeresen hallják és látják is őket, mondta el lapunknak Sall Csaba. A házuk 150 méterre van a nádastól, tisztán kivehető az aranysakál semmihez nem hasonlítható éjszakai vonyítása. Ahol kutya-, vagy macska eledelt találnak, minden félelemérzetet leküzdve bemerészkednek a lakóingatlanokra, és elfogyasztják az ott található élelmet.

Elmesélte, Badacsonyban, a Park utcában már szinte naponta fényes nappal is megjelennek. Előfordult, hogy a felesége kimet a kertbe, s amikor jött vissza, a teraszon ott állt az aranysakál, s nem ugrott el az ember látványától.

Fotó: Sall Csaba

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a vadászatra jogosultak éves vadgazdálkodási jelentései alapján a megyében, de országosan is nő az aranysakál állománya. Ezt a terítékadatok is mutatják: a 2012/2013 vadászati évben kilenc-, a 2013/2014 vadászati évben négy-, a 2014/2015-ös vadászati évben pedig 18 aranysakált lőttek Veszprém megyében.

Ha robbanásszerűen nő a létszámuk, mit lehet ellenük tenni? – kérdeztük. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az aranysakál egész éven át vadászható, számuk csökkentése vadászattal oldható meg.

Az aranysakál főleg az apróvad állományra jelent veszélyt, de a vadmalacot, őzgidát is elkapja. Az emberre nem jelent veszélyt, kerüli az embert. Természetes, ha olyan egyeddel találkozunk, amelyik szelídnek barátságosnak tűnik, kerüljük el humán egészségügyi okok miatt (veszettség). Aranysakál támadásról Magyarországon eddig nem volt feljegyzés.

Címkék#aranysakál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!