Badacsonytomaj

2017.01.05. 19:50

Az emberek is legyenek újak

Badacsonytomaj - A városban tavaly 60 millió jutott fejlesztésre, többek között a strandokra és járda felújításra.

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt újév köszöntőjében Krisztin N. László polgármester csütörtökön. Mint elmondta, a beruházási tételek egy része a tervezésre irányult, így az összes olyan programra van terv, amelyre a közeljövőben pályáznának. A polgármester az elmúlt évre emlékezve elmondta, hogy a legnagyobb eredmény az volt, hogy megőrizhették az egységet, a közös gondolkodás igényét a város szempontjai figyelembe vételével.

Krisztin N. László polgármester Nagy Rudolfnéval, Nemesgulács polgármesterével és Fábián Gusztávval, Salföld polgármesterével koccint az új évre
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

– Sok energiát fordítottunk a lakossággal való kommunikációra. Fejlesztési szempontból az egyik legnagyobb eredmény, hogy sikerült megfogalmazni az összes rövid- és középtávú fejlesztési célt. A működést a gazdálkodás, a társadalmi szerepvállalás és a szociális érzékenység hármasa határozta meg. Sikeres turisztikai szezonon vagyunk, túl, az intézmények jól működtek, a cégeink megerősödtek, tartalommal tudtuk megtölteni a Badacsony haza vár című programot, amely a fiatalok helyben tartását célozza. A 2400 lakosú városunkban 800-an vannak a hatvan év felettiek, sajnos ennél jóval kevesebben a fiatalok. Ezért is fontos a letelepedési támogatás, a születési támogatás. A város részt vesz az ösztöndíj programokban és tavaly fecske lakásokat terveztettünk – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a saját fenntartású óvoda térségi szerepet kapott, megújult a kerítése, korszerűbb lett a játszótere, és pályáznak az energetikai felújítására, valamint bölcsőde kialakítását tervezik. A kulturális intézmény nyolcvan programot szervezett a tavalyi évben.

– Minden intézményt és céget helyi lakos vezet, egy ilyen kis településen jelentős hatással bír, hogy miként tudunk gazdálkodni a helyi személyi erőforrásokkal. Az alkalmazottak kilencven százaléka a mikro térségből való. A fejlesztési programokat, a beszerzéseket szintén ilyen arányban tudtuk megoldani a térségből – mondta Krisztin N. László. Megköszönte a vállalkozások tevékenységét, amellyel 81 millió forintot termeltek iparűzési adó tekintetében és 35 milliót  idegenforgalmi adóban a városnak. Az önkormányzat 900 millió forint körüli összegből gazdálkodott tavaly, a városüzemeltető cég 121 milliós tervösszeggel kezdte az évet, ebből 31 millió volt az önkormányzati támogatás, amelyből hat milliót költöttek például strand és temető fejlesztésre, eszköz beszerzésre. A közétkeztetést biztosító céggel szembeni minőségi kifogások megszűntek. A polgármester szólt továbbá a társadalmi szerepvállalásokról, valamint arról, hogy mennyire fontos a biztonságos üzemeltetés, a tartalék képzése, és a változásokhoz való alkalmazkodás mellett a pályázati források megragadása, a közösség formálás. Földi István atya azt kérte, hogy adja az Isten, hogy ne az év legyen új, hanem az emberek legyenek újak és boldogok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!