Te jó ég, és hogy bírod?

Eleinte persze legszívesebben óránként felhívtam volna, hogyan boldogul. Munkába indulva aprólékosan mindent elmagyaráztam, s ő türelmesen várta mikor érek a sor végére. Akkor is csak mosolygott, amikor ezredszerre rohantam vissza valami hülye tanáccsal. Nem röhögött ki, amikor arra gondoltam webkamerával kéne tartani a kapcsolatot, amíg nem vagyok otthon. 

Tudta, hogy azért nekem ez most nagyon nehéz. Aztán ezek a hangok bennem szép lassan elhalkultak. Mert mikor hazaérek a munkából azt látom Luca továbbra is a világ legboldogabb kisbabája. Csinosabb, mintha én öltöztettem volna, jóllakott, mindig tiszta a pelusa, nyugodt, kiegyensúlyozott, egyre ügyesebb minden téren.

És mit látok az én imádott, erős, vagány, büszke férjemen? Boldogabb, mint valaha. Azt is mondhatnám: élete legjobb formáját mutatja. Egyáltalán nem okoz gondot neki Luca ellátása, nevelése, szórakoztatása. S ilyenkor az a sok-sok kétely, ami bennem megfogalmazódott, hogy biztosan jól döntöttünk-e a munkába állással kapcsolatban, mind-mind szertefoszlik.

Főleg olyankor, amikor hazaérek és belépve az ajtón meghallom, hogy egy mély, bársonyos férfihang a Micimackót dúdolgatja az ő egyetlen szemefényének...